Fájdalmas reformáció - Nagy-Kasza Dániel

Hálaadónap - Stelkovicsné Balogh Judit

A hal nélküli halászok története

Vendégségben

Bántó Kinga és Bajka Barni menyegzője (Nagy-Kaszáné Somogyi Ilona)
Bajka Edit és Gyaraki Laci menyegzője (Bajkáné Bántó Kinga Johanna)
Molnár Heni és Nagy-Kasza Józsi menyegzője (Nagy-Kaszáné Somogyi Ilona)
Vendégségben Dél-Afrikában a Kiss családnál

Vers

Dsida Jenő: Könyörgés csodáért

---

Fájdalmas reformáció (Ezsd 9:15-10:1)


A reformáció nem egy ünnepélyes érzés, hanem egy fájdalmas döntés. Nem csak akarás, hanem mindent átfogó változás. Mindig onnan indul, hogy valaki(k) meglátják: valami hiányzik! Ez a felfedezés (Isten leleplezése) döntés elé állít. Két lehetőséged van:

1. Hallgatsz, mintha minden rendben lenne. Ezzel a hozzáállással a Szentlelket megoltod és megtagadod Isten elhívását arra, hogy megmutassa hatalmát (II. Krón 19:9). Ha ezt teszed, vállald a következményeit is: magad, családod és gyülekezeted szellemi életének elsorvadását, majd halálát.

2. Dönthetsz másképp is. Amikor észrevetted a szükséget csak azt láttad, amit Isten már régóta látott. Lehet, hogy egyedül érzed magad felfedezéseddel, fájdalmaiddal, szíved szomorúságával családod és gyülekezeted miatt. Lehet úgy gondolod: “Én itt kívülálló vagyok”, vagy “nem az én dolgom”, de hadd mondjam el, hogy Isten országában nincs magánügy! Ha megérezted Isten szívfájdalmát, akkor elhívást kaptál arra, hogy Isten kiárassza kegyelmét (betöltse a szükséget) rajtad keresztül. Te nem tudsz halottat támasztani, nem tudsz bűnbánatra hívni, nem tudsz senkit sem megszabadítani, de Isten képes rá. Ne feledd el mi a te részed és abban legyél hűséges a többit viszont várd Istentől!

Hogy mi a te részed? Azzal a szív-fájdalommal amit átéreztél járj közben testvéreidért. Vidd oda Atyád elé őket és miközben ezt a szolgálatot végzed meglátod, hogy a lelki Izráelből igen nagy nép gyűl majd köréd bűnbánattal. Amíg imádkozol sorba nyílnak meg a szemek, törnek össze a kemény szívek, hajlanak meg a térdek és elevenednek meg a szellemileg érzéketlenek. Miért? Mert megnyitottad Isten előtt a lehetőséget arra, hogy kiárassza Szentlelkét és bűnbánatra hívjon. De ne feledd: a sorban te vagy az első, neked kell először lépned.

Krisztus Jézus azért jött e világba, hogy megtartsa a bűnösöket, akik közül első vagyok én. (I Tim 1:15)


Nagy-Kasza Dániel

---

Hálaadónap

„Ne szűnjetek meg hálát adni.” (Kolosé 4, 2 b)


Amikor ősz elején elkezdődött a hálaadó vasárnapok sorozata a gyülekezetekben, sikerült az Úr kegyelméből több gyülekezettel együtt ünnepelnem (többször, mint más években). Megfigyelhettem az arcokat, a szolgálatokat, s beleláthattam a szolgálatot végző testvér háttérben lezajló harcaiba is, magukkal, egymással. (félreértés elkerülése matt - nem gyülekezetünkről van szó és nem egy meg-nevezhető gyüle-kezetről, általában mindig van egy szellemi háttér, ahol eldől minden).

A szolgálatoknak ára van, a csendes kamrában, a családban, a gyülekezetben, a konyhában, az élet minden területén mindenki átél szorongást a felnőtt, gyerek, apa, anya, lelkipásztor, látogató, csak másképp. Hálás arcok a mindennapokért, a kenyérért, a gyógyulásért, … a megváltásért! Egy hálaadásból megrakott oltár-asztal. A javakat próbáltuk felidézni, megszámlálni úgy sem tudtuk őket és mindenütt ott volt a szeretetvendégség, ahol a rég látott ismerősök, testvérek, rokonok egymásnak is örülhettek. Jó volt nézni a hálás embereket.

De most a saját hálámról írnék. Szeptember közepe után voltunk egy gyülekezetben Családi események sorozata közepette még fel sem ocsúdtunk az új ismerkedések után, amikor Isten az igét hozta, adta nekem, elém. A „szüntelen imádkozzatok” fogalmazás bennem volt, de valahogy a mostani megfogalmazása az imának „ne szűnjetek meg hálát adni”- most másképp lett érthető. Sorozatban jöttek bennem a szép háláról szóló igék a Zsoltárokból is: hála- ima, hála. Miért oly kevés bennem a hálás-ima? A hálaadási oltárt leromboltam már egy ideje. A sok testvér felé nem ez volt szívemben, s akkor megértettem milyen mély hangsúlya van a Filippi 1, 3-5. verseinek: „Hálát adok az én Istenemnek, valahányszor megemlékezem rólatok és mindenkor minden könyörgésemben örömmel imádkozom mindnyájatokért… mert közösséget vállaltatok az evangéliummal az első naptól fogva mind a mai napig.”

Nem mindig tudok hálát adni értetek testvéreim. Szégyellem, de tudom, én tehetek róla… Ez őszön újra felemeltem a hálaadás oltárát életemben és szívemben. Nem a pluszt teszem az oltárra, nem a legszebb almát, nem a legnagyobb káposztát, hagymát, nem a friss éltető kenyeret, nem az igeismeretemet, nem a tehetségemet, nem a hangomat, nem a megmaradt egészségemet, nem a fogadalmaim sorozatát, nem a gyerekklubok áldását. Nem titeket teszlek az oltárra, ti vagytok kincseim e gyülekezetben, ti, kik megértettétek velem, hogy jó a közösség, a csoportmunka, a gyülekezet a legjobb az életemben, ti, Jézus Krisztus vérén megváltott mennyei Atyám gyermekei… Hoztam magam az oltárra, de semmi jóság nincsen bennem, így ezentúl azok lesznek a hálaadásoltáron, akiket odakötök hit által magam mellé.

Épülhet a közösség a falunkban? Igen! Jézus Krisztus meghalt e faluért is, és képzeld, téged, s engem tett ide példává, s nem áldozattá. Ő feláldoztatott a mi vétkeinkért. Nem azért hívott el, hogy csak mutogasson minket, példák lehetünk. Merünk-e mosolyogni embertársainkra? Be tudom-e mutatni Isten országát a szüntelen hálaadásban? A zúgolódás, panasz, rágalmazás, pletyka, kétségbeesés helyett megpróbálok-e hitben járó, Lelki ember lenni?

Hálát adok… „a hálaadás poharát felemelem”. „Jézus vére fehérré mosta ruhám”… s így van erőm a hálára bármi is jön életemben. Dicsőség legyen Neki mindenkor, mindenért!

Kívánom, várjuk közös sóvárgással az Advent közelgő lépteiben a Karácsonyt, amikor visszajön Ő, s együtt lehetünk egy örökkévalóságban Vele s egymással, dicsőítve megváltó művéért.


Stelkovicsné Balogh Judit

---

A hal nélküli halászok története


Történt egyszer, hogy volt néhány ember, akik halászoknak nevezték magukat, és íme sok hal nyüzsgött a környék vizeiben. Az egész vidéket patakok és tavak tarkították, mindegyikben tömérdek hal és a halak éhesek voltak. Azok akik halászoknak nevezték magukat, heteken, hónapokon, éveken keresztül tanácskozásra ültek össze és hivatásukról, a halászatról, a bőséges halállományról és arról beszélgettek, hogyan lehetne halászni. Évről évre pontosan megfogalmazták a halászat jelentőségét, hivatásként emlegették a halászatot és bejelentették, hogy a a halász elsődleges feladata mindig is a halfogás. Állandóan új és jobb módszerek és a halászat új és jobb meghatározásai után kutattak. Ám egy dolgot nem tettek: nem halásztak. Nagy műgondal megtervezett és költséges oktatóközpontokat építettek, amelyek eredeti és elsődleges célja az volt, hogy a halászokat megtanítsák a halfogás fortélyaira. Az évek során számtalan tanfolyamokat tartottak a halak szükségleteiről, természetéről, osztályozásuk módszereiről, a halak pszichológiai reakcióiról és arról, hol lehet halakat találni.

Az oktatóknak doktori címük volt a halászat tudományából, ám ezek az oktatók nem halásztak. Kemény, szorgalmas tanulás után évről évre sokan végeztek és kaptak diplomát halászatból. Egy, a halászat szükségességéről tartott tanácskozás után egy fiatal résztvevő elment halászni. Másnap arról számolt be, hogy két nagyszerű halat fogott. Kiváló fogásáért kitüntették és felkérték, hogy lehetőség szerint vegyen részt az összes fontosabb tanácskozáson, ahol elmondhatja, hogyan akadt a horgára a két nagy hal. Abbahagyta tehát a halászatot, hogy legyen ideje beszámolni a többi halásznak és filmet készítsen a nagy fogásról. Jelentős tapasztalata jutalmául beválasztották a halászok szövetségének elnökségébe is.

El kell ismernünk, hogy a “halászok” között sokan valóban odaadó buzgalommal végezték a dolgukat, áldozatokat hoztak és minden nehézséget vállaltak. Hiszen nem Mesterüket követték-e, aki azt mondta: ”Kövessetek engem és én emberhalásszokká teszlek titeket?” Képzeljük el, hogy megsértődtek néhányan, amikor egyszer valaki felállt és kijelentette, hogy akik nem fognak halat azok nem is igazi halászok, akárhogy is erősködnek. Megállapítása mégis helyesnek tűnt. Halász-e az az ember, aki évről évre nem fog halat? Követi e valaki a Mesterét, ha nem halászik?

---

Vendégségben


Bántó Kinga és Bajka Barni menyegzője (Nagy-Kaszáné Somogyi Ilona)

Bajka Edit és Gyaraki Laci menyegzője (Bajkáné Bántó Kinga Johanna)

Molnár Heni és Nagy-Kasza Józsi menyegzője (Nagy-Kaszáné Somogyi Ilona)

Vendégségben Dél-Afrikában a Kiss családnál

---

Vers


Könyörgés csodáért


Az ökör ismeri az ő gazdáját,
a szamár is tudja jászla urát,
csak te, Izráel,
nem ismered föl a te Uradat.

Pedig hajnalodik kelet felől.
A mérhetetlen fény és árnyék
itt áll jobbom felől
s vezeti vérembe mártott tollamat.

A siralmak völgyében nyüzsgő tömeg.
A vakok látni akarnak,
a süketek hallani
s a poklosok szája gyógyulásért vonaglik.

Arcom patakzó könnyét
a felkelő nap üstöke letörli
s az elnémult sokaság fölött
a lángrahasadt egekbe kiáltok:

ADONAI, TÉGY CSODÁT!


Dsida Jenő