Mi is a vezetés valójában?

 A legtöbb vezető azt hiszi, hogy a vezetés egyenlő az irányítással, a kontrollal. Hogy ha egy folyamatot vagy egy csapatot, vagy akár egy házastársat, gyermeket, tanítványt, nem tud az irányítása alatt tartani, akkor rossz vezető, alkalmatlan a feladatra.

 Különösen igaz ez a lelkipásztorokra és a gyülekezeti vezetőkre – számukra a kontroll tudata adja a biztonságot. Hogy mindenről tudnak, mindent kézben tartanak, minden folyamat és egyén az ellenőrzésük alatt van, és közvetlenül vagy közvetve mindent ők irányíthatnak.

Pedig az igazán nagy vezetők nem irányítottak vagy kontrolláltak senkit – a szó eredeti értelmében. Nem gyakoroltak felettük „jogokat”. Jézus, Gandhi, Martin Luther King nem a jogukkal, a „hivatalukkal” váltak „legendás hírű” szellemi vezetőkké és a történelem formálóivá, hanem a HATÁSUKKAL!

 De hogyan lehet hatással lenni másokra, és ezzel a „hatással” vezetni őket?

 Négy tanács ezzel kapcsolatban – vagyis nem is csak tanács, inkább amolyan alapkövetelmény, mert ezek nélkül a vezetés valóban csak jog és manipuláció lesz:

 1. LEGYÉL TE A MODELL!

 Gandhi azt mondta: „Legyél te magad az a változás, amit a világban szeretnél látni!” Vagyis „mentsd meg magad, akkor ezreket tudsz megmenteni” – hiszen az, aki saját maga nem találja a helyes utat, hogyan mutathatná másoknak? Aki maga nem ért a szakmájához profi módon, hogyan taníthatna rá másokat? Aki nem olvas sokat, hogyan is motiválhatna másokat olvasásra? Lehetne folytatni a sort. Ha vezetni akarod valahová az embereket, akkor modellezd le a célt előttük a saját életedben!

 Csak egyetlen konkrét tanács/figyelmeztetés ezzel kapcsolatos, kifejezetten a lelki vezetőknek: szinte minden prédikációban szó van valamiféle bátorításról vagy feddésről a misszióval kapcsolatban. Minden lelkész és tanító elmondja, hogy mire kötelez a misszióparancs. Ezt nagyon meg tudjuk mondani másoknak. De kevés olyan lelkészt ismerek, aki maga is hozná az érdeklődőket az evangélizációkra, aki maga is hívogatna a vasárnapi istentiszteletekre. Minél inkább vezető valaki a gyülekezetben, annál nagyobb a kísértése, hogy az aktív hatás helyett kontrollálni akarjon. Már maga nem is evangélizál, hívogat, csak noszogtatja a többieket, és akiket ők hoznak, azokra azonnal „rátelepszik”.

 Legyél modell – mutasd, hogyan kell csinálni! Ha te állsz a szószéken, te vagy elől, te vagy az ifivezető, az a gyülekezeti tag, aki mindig a misszióról beszél, akkor ne a többieket akard a misszió felé irányítani, hanem hadd lássák, hogy te folyamatosan hozod az új embereket a gyülekezetbe. A példa ragadós, az eredmények motiválóak – a kontrollból viszont már mindenkinek elege van! Nem megmondani kell a tutit – hanem megmutatni!

2. POZITÍV ÉS KONSTRUKTÍV HOZZÁÁLLÁS

 A kontolláló vezetők mindig a folyamatok és az emberek sarkában lihegnek, és valahogy mintha kívülállók lennének. Objektíven szemlélve mutatják meg a hibákat. Az olyan vezetőket, akik a hatásuk által vezetnek, mindig a munka sűrűjében, és a harcvonal első sorában keresd! Az ilyen vezetőknek nincs se idejük, se kedvük ahhoz. hogy felelős-kereső játékot játszanak a többiekkel, kritizáljanak, okoskodjanak – mert ha hibát látnak, azonnal látnak is hozzá az orvoslásához. Nem várnak másra. A vezetés számukra a LEHETŐSÉGEK MEGRAGADÁSA és kiaknázása a közösség javára. Mindenhez konstruktívan állnak hozzá – ezt a szót nagyon szeretem, de sajnos még elég ritka jellemzője a keresztényeknek. Ha az lenne, kevesebb lenne a felekezeti vagy kegyességi villongás, mind az egyházon, mind a helyi gyülekezeteken belül.

3. FELADATOK HELYETT LÁTÁS

 A kontroll-alapú vezetés az érdekeket és a hasznot tartja figyelmének fókuszában, és elsősorban intézmény és szervezetközpontú gondolkodást feltételez. Ezentúl pedig abszolút feladat-központú!

Ezzel szemben a hatás-alapú vezetés a LÁTÁST tartja a szeme előtt, és a látáshoz kapcsolódó embereket, módszerében pedig megértés-központú. Nem az az elsődleges célja, hogy feladatokat osszon ki, és azokat számon kérje, hanem hogy megértesse a célokat, az értékeket és a prioritásokat – és mire ez bekövetkezik, a feladatokat többnyire már el is vállalták a lelkes munkatársak.

 Sokszor azért nehéz a vezetőknek motiválniuk a többieket, mert ők nem látják azt, amit a vezetők. Nem látják át a nagy egészet, a célt, nem látják át az összefüggéseket. Van, amikor ez a vezetők hibája és hiányossága, mert nem tanulták meg a látásukat megosztani, kommunikálni a többiekkel, és van, amikor az információk visszatartása vagy meg nem osztása nagyon is tudatos eszköze a kontrollnak.

 Tapasztalataim szerint az emberek szívesen csatlakoznak valami jelentőségteljes, nagyszerű, kihívást jelentő dologhoz – ha abban egyenrangú partnerként érzik otthon magukat, és nem a vezetők vagy az elit végrehajtó eszközeként. Sok gyülekezetben feneklik meg az önkéntesség emiatt!

 Az igazi vezető az, aki célt tud mutatni az embereknek, és fel tudja őket lelkesíteni, hogy együtt, közösen munkálkodva, egyenrangú partnerekként érjük el a közös célt!

4. BECSÜLD NAGYRA AZ EMBEREID!

 A kontroll-típusú vezetés az elért eredményeket becsüli meg. A hatás-alapú vezetők pedig mindig az embereiket becsülik meg! Minden ember akkor hozza ki magából a legtöbbet, ha azt értékelik. A leghatalmasabb szavak egyike a „köszönöm” – minél többet mondod, valódi hálával a szívedben, minél inkább érzékelteted a gyülekezeti tagokkal, a munkatársaiddal, hogy mennyire nagyra értékeled őket – annál inkább hatással leszel rájuk.

Összegzés:

 A vezetés ma már nem jog (talán sosem volt az), hanem kiváltság, amellyel megajándékoznak az emberek. Ahogyan a szeretetet sem lehet kierőszakolni valakiből, vagy elvárható kötelességgé tenni, csak önként adni – ugyanígy a vezetés is olyan dolog, amivel megtisztelnek Téged.

Vagy nem.
Akkor marad a manipuláció és a zsarnokoskodás.