A dicsőítéssel nagyon sok tanulmány és könyv foglalkozik. Lehet, hogy nem ismerünk mindent, lehet, hogy csak párról tudunk, de nagyon sok kiadónak jelent már meg általában angol vagy amerikai eredetiből való fordítása a dicsőítésről. Magyar lelkipásztorok is írtak már több művet erről, beszámolva saját tapasztalataikról. Éppen ezért ajánlom mindenkinek a figyelmébe, hogy ha ilyen könyvet, vagy bármilyen fajta irományt lát, igyekezzen azt elolvasni, természetesen egészséges kritikával, a Biblia mérlegén való megvizsgálással.

A dicsőítés fogalma

A dicsőítés fogalmával szeretném kezdeni. Sokan nem tudják hova tenni ezt a szót. Egyesek szerint a dicsőítés szó ma már lefedett. Lehet, hogy ezt mi nem érzékeljük még, de ugyanúgy, mint a megtérés szó alatt, van, aki esetleg negatív dolgot ért. Ne lepődjünk meg tehát, hogy ha valaki esetleg megkérdezi tőlünk, hogy mi az a dicsőítés, mit kell ezen érteni. A fogalmi meghatározás nagyon nehéz. Én magam nagyon szeretem ezt a szót, s használom is. Az, hogy ki mit ért alatta igazából, az illetőnek a dolga. Nagyon fontos, hogy én hogyan használom ezt a szó.

A dicsőítés összefoglalóan Isten magasztalását, dicséretét jelenti. Isten imádatát, hódolatot, ujjongást a mindenható Isten előtt, és én arra szeretnék bátorítani mindenkit, hogy igenis, merjük használni ezt a szót, akár a mi gyülekezeteinkben is. Ne gondoljuk, hogy ezt kisajátíthatja magának bárki, bármilyen felekezeti keresztyén irányzat. Igazából attól függ, hogy mennyire lesz elfogadott a közösségeinkben, a gyülekezeteinkben, hogy ki használja, és mire használja. Hogyha olyan emberek, akik tényleg szeretettel, nem felsőbbrendűséggel (például hogy én dicsőítem Istent, te meg csak énekelsz), hanem tényleg természetesen használják ezt a kifejezést, akkor nem lesz ezzel semmi gond.

Egy-két szót szeretnék a Szentírásból kiemelni, amivel az Ige Isten dicséretét illeti. Nem fogom mondani az eredeti szavakat, csak egyik-másiknak a jelentését, a jelentésárnyalatait, ugyanis ezek nagyon érdekesek. Közelebb jutunk a dicsőítés fogalmához, ha ezeket megfigyeljük. Például az Ószövetségi részekben, amikor Isten dicsőítéséről, magasztalásáról van szó, akkor egy olyan szót használ a Szentírás, ami azt is jelenti, hogy: ragyog és fénylik.

Az Isten dicsősége, mint fény, mint ragyogás jelenik meg az Ószövetségi kultuszban. Az Újszövetségben a Lukács evangéliuma 2. fejezetében, amikor Máriából kiszakad, hogy: “Magasztalja az én lelkem az Urat”, egy olyan szót használ a Szentírás, ami azt jelenti, hogy valami növekszik, gyarapszik. Amikor az ember növekszik, gyarapszik és erősödik, akkor dicséri és magasztalja Istent.

Érdekes, hogy az imádatra és hódolatra az Újszövetségben olyan szavakat találunk, aminek az átvitt értelme ilyen, hogy: rabszolgának lenni, feltétel nélkül engedelmeskedni valakinek, illetve alázatosan tisztelni és hódolni.

Motivációk és áldások a dicsőítésben

A részletekre térve szeretnék egy kicsit a dicsőítés motivációiról beszélni. Vannak, akik azt mondják, hogy ők azért dicsérik Istent, mert az jó. Egyet tudok érteni az ilyen emberekkel, akik jól érzik magukat benne. Azért dicsérik Istent, mert kapnak belőle valamit. Azért dicsérik Istent, mert erősödnek az Isten dicsérete közben. A dicséret, dicsőítés és az imádság nem elválasztható fogalmak egymástól, ezek mind összefonódnak Isten előtt. Van, aki azt mondja: erősödik, megtisztul az ő élete. Figyelnünk azonban arra az egyensúlyra, hogy bármilyen formában magasztaljuk is Istent, soha ne önmagában a dicsőítés áldásaiért tegyük ezt a dolgot. Ugye nem önmagában az ajándékaiért szeretjük Istent?! Dicsőítjük Istent azért is, mert olyan, amilyen; mert Ő kijelentést ad, és megmutatja magát nekünk.

Nagy lehetőségnek tartom azt, hogy a dicsőítésben Isten kommunikál velünk, választ ad a kérdéseinkre. Valljuk be magunknak, hogy a keresztyén életünk sokszor ott fordul el jó vagy egy rossz irányba, hogy kíváncsiak vagyunk-e Isten szavára és vezetésére, és megértjük-e azt. Hányan, de hányan jönnek ilyen problémával, beszélgetésre, hogy keresztyén hitben járó ember vagyok, és nem értem Isten akaratát. És a saját életemben is nagyon sok ilyen helyzet volt, hogy nem tudtam, hogy most merre s nem volt mindegy, hogy merre! Nem volt mindegy, hogy jó döntést hozok-e, amikor erre az útra lépek, s ezen az úton megyek tovább. A dicsőítés minősített lehetőség arra, hogy megértsem az Isten akaratát!

Hogyan? Megy egy ének, s lesz benne egy szó: “Ah, erre kell mennem”? Nem, nem semmiképpen. Vagy legalábbis, nem feltétlenül.

Saját tapasztalat: nagy kérdésünk volt a feleségemmel, úgy három évvel ezelőtt Isten felé, szolgálatainkra, az egész jövőnkre nézve, s nagyon sokat imádkoztunk érte, s nagyon nem kaptunk rá választ. Nem kaptunk rá megnyugtató vezetést. Egyszer egy dicsőítésen pont egymás mellett álltunk, megfogtuk egymás kezét és elmondtuk Istennek, hogy: “Urunk, nagyon bánt bennünket az, hogy nem kapunk választ, és szeretnénk tőled választ kapni”. S ment tovább az éneklés, vége lett a dicséretnek, ránéztem a feleségemre és azt mondtam neki: “Te. Valamit megértettem a kérdésünkkel kapcsolatban”. Elmondtam neki, és ő is ugyanezt értette meg! Valamilyen módon az, amin hónapokon keresztül gyötrődtünk, ilyen egyszerűen megoldódott az Isten jelenlétében. Micsoda lehetőség ez, hogy megérthetem a vezetést a dicsőítésben, a találkozásnak a legkülönfélébb formáit átélhetem.

Ne felejtsük el azt, hogy az, amit Isten mond a dicséretről, és amit adott helyzetben mi átérzünk belőle, az két különböző dolog lehet. Soha ne ítéljük meg a dicséretről alkotott képet az alapján, hogy ki hogyan éli át. Lehet, hogy egészen máshogy éli át egyik-másik ember. Valaki az erősödést érzi benne, valaki azt érzi, hogy olyan, mintha Isten átölelné az ő szeretetével, valaki pedig azt mondja, hogy Isten a dicsőítésben megítéli őt, az életének azokat a dolgait, amik nem kedvesek Isten előtt, s mindez belefér, mert ez Isten Lelkének a munkája, miközben dicsérjük őt.

Formák és gombolyagok

Apropó formák! Nagyon nagy kérdés az, hogy hogyan és mivel dicsérjük Istent. Az egész dicsőítés témaköre szinte ma erről szól, főleg a mi egyházunkban, de máshol is, keresztyének között. (hogyan, milyen formákba, milyen énekekkel, milyen hangerővel, kik dicsérhetik Istent?) Szeretném, ha elvinnétek ezt a gondolatot ma magatokkal: igazából nem ez a lényeg! Nagyon kell vigyázni! Szokták mondani, hogy az ördög sokszor azt csinálja, hogy az Isten népe közé - mint a cicák közé - bedob egy kis gombolyagot. Ugye tudjuk, hogy a cicák a gombolyaggal nagyon jól el tudnak játszani? Elszórakoznak, ahelyett, hogy fognák az egeret. Sokszor bedob így a gonosz egy-egy ilyen dolgot, amivel elszórakozik az Isten népe, és a lényeg marad el.

Vigyázzunk, hogy ne ragadjunk le a formák kérdésénél. Igen. Nagyon fontos, hogy a dicsőítés minőségi legyen zenei szempontból. Fontos, hogy a dalok énekelhetőek legyenek, minél magyarosabbak, lehetőleg magyar énekek legyenek: magyar dallam, magyar szöveg, ne fordítás. (De hol vagyunk mi még ettől?) Fontos lenne, hogy ne maradjon ki senki a gyülekezetben a dicsőítésből, fontos lenne, hogy a dicsőítésben olyan emberek énekeljenek, akiknek az élete kedves, hiteles, nem problémás a gyülekezet előtt…. Mégse ragadjunk le ezeknél a formáknál, mert nyilván a tartalom az igazi kérdés.

Közösségi éneklés KONTRA dicsőítés

Érdekes dologra szeretném még felhívni a figyelmet: a dicsőítés és a közösségi éneklés fogalma közötti különbségre. Sok gyülekezetben, ifiben nagyon jó kis közösségi éneklés van. Mi a közösségi éneklés? Mikor összeülünk az ifiben, elővesszük az akármilyen énekeskönyvet, és: “Énekeljük a 35-öst!” Elénekeljük a 35-öst, nagyon jó. Utána valaki kiabál: “66-os, 66-os! Elénekeljük a 66-ost”. Aztán összeveszünk, hogy melyiket énekeljük utána. Énekelünk, jól esik ez nekünk, jelent valamit, közel visz bennünket Istenhez, csak két dolog nem történik: áttörés és elmélyülés. Miért? Mert a körülmények valamilyen módon nem adottak hozzá, mert igazából nem történik meg a dicsőítés!

Hogyan történhet meg tehát a dicsőítés? Úgy, hogy olyan indulattal állunk oda Isten színe elé, hogy egyrészt adni akarunk Istennek valamit, másrészt nyitottak vagyunk arra, amit ő ad, és igyekszünk csak Rá figyelni. Közösségi énekléstől talán csak az különbözteti meg a dicsőítést, hogy tényleg megpróbáljuk Istenre emelni tekintetünket és Ő lesz a középpontban, nem pedig mondjuk a személyes ízlésünk, vagy hogy én ezt az éneket szeretném, és így tovább. Jó dolog, ha egy dicsőítés vezetett, és a dicsőítésvezető tartja az egészet a kezében, és így segíti a gyülekezetet, a közösséget Isten közelségébe menni.

Miért dicsérjük Istent?

Két dologról szeretnék még beszélni: az egyik az, hogy miért is dicsérjük Istent, és a végére egy-két buzdító gondolat. András mondta, hogy mindenképpen szót kell erről ejteni, hogy egyáltalán miért magasztaljuk Istent. Miért jó ez Neki, miért kell dicsérni Istent? Ez olyan fura, mintha az egész olyan önmaga körül forgó dolog lenne… Nagyon fontos tudnunk, hogy Istenünk méltó a dicséretre. Ezt a szót jegyezzük meg nagyon: méltó. Különösen a Jelenések könyvében olvasunk a méltó Bárányról, a Jelenések 5-ben, aki méltó egyedül, hogy felnyissa a 7 pecsétes könyvet… Ő méltó a dicséretre. Isten méltó a dicséretre mindenképpen, azért mert Ő Az, Aki! Mert biztos pontunk, mert Teremtőnk, mert Megváltónk, és sorolhatnám fel mindazokat a dolgokat, amiért Ő erre méltó. Méltó az ígéreteiért, azért, mert az ígéreteit beteljesíti, mindazért, amit tett, amit tesz, és amit tenni fog. Méltó azért, mert a reménység népe vagyunk, és a java még hátra van!

Isten tervei kibontakoznak ebben a világban. Isten egyre gazdagabbá teszi az Ő népét, és a legnagyobb, a korona majd a legeslegvége lesz, az örök boldogság, amit szem nem látott, fül nem hallott, és az ember szíve soha meg nem gondolt. Mint a crescendo jel, ami erősítést jelent, kifelé tágul: ilyen lehet a keresztény életünk. Ezért dicsérhetjük Istent. Ő képes arra, amire senki más, amire semmi más nem képes ezen a világon, hogy valakinek egy új kezdetet adjon. Bűnbocsánat. Megújítás. Erre csak Ő képes.

2006. Sófár konferencia