1. nap, 2. nap, 3. nap, 4. nap, 5. nap, 6. nap, 7. nap,

Az éjszaka kellemes volt csak egy bagoly meg valami másik jószág épp a fejünknél levő fán ordítoztak és szinte egész éjszaka csak az ő hangjukat lehetett hallani. Reggel aztán jót nevettünk az egészen. Kiderült, hogy a kukánk, amit előző este ott hagytunk a kocsi mellett eltűnt, valaki lépteket hallott a sátor körül éjszaka, úgyhogy tiszta izgis volt az egész. Különben a tejes doboz egy darabját megtaláltuk széttépve, valószínű, hogy a kóbor kutyák voltak, akiket előző este láttunk. Elmentünk Kalamata városig, amikor egy kicsit körbenéztünk és szerettünk volna valami reggelit bekapni. Természetesen nem találtunk megfelelőt és így mindenki ment a maga feje után. Először egy kis üzletben vásárolgattunk elég olcsón, utána meg egy péksüteményesbe mentünk be, de nemsokára visszatértünk a nagyon szűk utcán hagyott kocsinkhoz.



Felszedelőzködtünk és továbbindultunk következő állomásunk felé, még délebbre az ötkarikás játékok szülővárosába Olümpiába. Az idő nagyon szép lett, s mivel ott tartózkodásunk alatt nem igen volt lehetőségünk strandolni, elhatároztuk, hogy lemegyünk a tengerhez. Kapóra jött, hogy az út a tenger mellette vezetett el, és így megálltunk egy kis időre. Egy kis térülés fordulás után meg is találtuk a strandot, ahol természetesen nem volt senki rajtunk kívül mivel még sehol sem volt a szezon eleje. Volt a közelben egy bezárt büfé, de teljesen szabadon hagyva mindent, kinti csapokat, pultot, s ha nagyon kerestük volna, akkor még poharakat is találtunk volna. De nem kerestük, nem akartunk kutakodni. Amúgy nem ez volt az első eset, amikor azt tapasztaltuk, hogy a görögök nem féltik a tulajdonukat, és sok mindent őrizetlenül hagynak. A nap szépen sütött így hát amilyen gyorsan csak lehetett átöltöztünk és belevetettük magunkat a tengerbe. A víz nagyon hideg volt és sós, de azért megérte. Utána kimentünk szárítkozni és pihenni egy kicsit. Lassan a felhők is megérkeztek és kénytelenek voltunk abbahagyni a napozást, ebédelni mentünk. Mindent természetesen ugyan úgy, ahogy szoktuk a kipakolós módszerrel. Nem szégyelltük valahogy már hozzátartozott ehhez a kiránduláshoz és nem is volt más választásunk. Az ebéd alatt még kisütött a nap ezért még egy kis napozás belefért, de aztán már mennünk is kellett tovább hisz várt ránk Olümpia, a régi kori görög versenyek színhelye.



Amikor beértünk a faluba már jócskán meglátszott rajtunk a napozás eredménye, főleg a világosabb bőrűeken. Olümpiában találtunk is egy kőszínházat, de az túlságosan modern és újkori volt ahhoz, hogy 2500 éves legyen, ezért tovább érdeklődtünk. Nemsokára meg is találtuk a régi vetélkedők színhelyét és leparkoltunk az árnyékban. Nagyon nagy területet foglalt magába az egész sportlétesítmény és a végére már untuk is a sok kőtörmeléket nézegetni. Azonban jó volt végigjárni és elképzelni, hogy valamikor azokon a helyeken sportolók küzdöttek a dicsőségért. Láthattuk Néró császár egykori lakosztályát, amikor egyszer elment, hogy ő is kipróbálja magát és versenybe szálljon – persze minden sportágban a legjobb eredményeket érte el (lehet, hogy meg volt bundázva az egész?). Mire visszaértünk a kocsihoz rettentően felmelegedett és jobbnak láttuk rögtön elindulni. Néhányunknak már az éjszakai szállás helye motoszkált a fejünkben, de a cél az volt, hogy Athén felé vegyük az utunkat. Gondoltuk olyan közel autózunk Athén városához, amilyen közel csak lehet, hogy másnap több időnk legyen megnézni a várost.



A visszafelé vezető úton valami miatt elterelték a járműforgalmat és így nem tudtunk ott visszamenni, ahol jöttünk ezért fent a hegyekben kerülő úton próbálkoztunk. De milyen volt ez a kerülőút? Hajjaj, azt hittük, hogy soha nem ér már véget, órákig nem voltunk biztosak abban, hogy hol vagyunk valójában. Fent a hegyekben újra szűk kis utakon, de meg kell hagyni gyönyörű volt, addig amíg be nem sötétedett. Úgy este hét felé beértünk egy szűk kisvárosba Longardiába, ahol meg is vacsoráztunk fejenként hat euróért, de nem volt benne köszönet. A bárány(hús) nagyon zsíros volt és természetesen nem mi kaptuk a legszebb fejadagokat. Az érdekessége az étteremnek az volt, hogy először is a tulaj kint állt az utcán és úgy hívogatott be minket, másodszor pedig láthattuk szinte az egész konyhát ahol éppen húst szeleteltek a bárddal. Szóval olcsó húsnak híg a leve mondja a közmondás, csak ez nem volt olcsó. Azért nem panaszkodtunk, és lassan tovább indultunk. Az út csak nem akart fogyni és amikor azt hittük, hogy közel vagyunk már ahhoz a városhoz, amelyiket kinéztük magunknak még mindig nagyon messze voltunk. Közben egy leszakadt út mellett autóztunk és lásd a görög logikát, nem javították meg a tönkrement utat, hanem inkább építettek egy újat helyette. Lassan aztán fogyni kezdtek a hegyek és a városok falvak is terebélyesedtek, így hát ideje volt szálláshely után nézni.



Volt egy kis félreeső földút (a főúttól úgy 150 méterre), oda felkapaszkodtunk , mellettünk bárányok bégettek, de megfelelőnek tűnt a hely. Ahogy kezdtünk kipakolni, persze már sötétben, valószínűleg a bárányok tulajdonosa hajtott el mellettünk nagyot dudálva ránk. Nem tudtuk minek véljük, így hát tovább folytattuk a sátorverést. Ha rossz helyen sátoroznánk csak szólnak majd, gondoltuk. Mivel a vacsorán már túl voltunk a lefekvés hamar ment, és amikor már végre elaludtunk volna, hatalmas fékcsikorgás az út mentén, meg egy női sikoltás az éj sötétjébe. Nem tudtuk mi történt. Mindenki hirtelen talpon volt, kinéztünk a sátorból a közelünkben nem volt senki csak lent egy kocsi az úton. Onnan jött a sikoltás és a nagy sírás, amit nem akart abba maradni. A fiúk azon gondolkoztak, hogy beleszóljanak e a vitába vagy sem, de miután lassan elcsendesedtek mi is újra nyugovóra tértünk. Amikor meghallottuk a jól ismert társunk horkolását, úgy éreztük nekünk sincs mitől tartanunk. Ez volt a legszebb hely ahova sátrat vertünk a hét során.

1. nap, 2. nap, 3. nap, 4. nap, 5. nap, 6. nap, 7. nap,