1. nap, 2. nap, 3. nap, 4. nap, 5. nap, 6. nap, 7. nap,

Reggeli, a szokásos módon, kipakolva, mint a sátorosok. Reggeli áhítat után bementünk a városba, hogy megnézzük a nevezetesebb helyeket.




Elő utunk a parkoló keresés volt, amit találtunk is a Fehér Torony közelébe, ami az egyik híresség Szalonikiben, de a rendőr tájékoztatott, hogy itt nem szabad parkolni, majd megmutatta, hogy hol van parkoló. Miután biztonságba helyeztük a kocsit a közeli múzeumba mentünk, ahol a belépő 2 euró volt de csak diákoknak. Kettőnek nem volt diákja, egy otthon hagyta egy meg a kocsiban, így hát úgy döntöttünk, hogy nem megyünk be. Utána a szembe levő kis templomocskába mentünk be, ahol éppen takarítottak, valami nagy ünnepség lehetett tele volt a szőnyeg morzsával. Kiderült miután néhány képen már készítettünk, hogy nem szabad fényképezni. Elhagytuk a templomot és akkor láttuk, hogy ez egy katonai templom amibe be sem mehettünk volna. Közben mégis meggondoltuk magunkat és visszamentünk a múzeumba. Végül is mindenkit 2 euróért beengedtek nagyon rendesek voltak. A múzeumban ókori keresztény leletek láthattunk, rendkívül érdekes volt. Lassan az ebédidő közeledett és megpróbáltunk olyan helyet keresni a városban, ahol mindenki az ízlése szerint ehet. Megnéztük Titusz diadalív maradványát és rájöttünk, hogy nem tudunk egy közös helyet keresni és ezért szétszóródtunk a városban, kettő és öt arányban. A közös találkozót du. 5-re beszéltük meg addig lesz idő megnézni a várost. Ki gyorsétteremben, ki pedig egy Tavernaszerű kis hangulatos éteremben ebédelt, de azt hiszem mindenki jóllakottan távozott.




Volt mit megnézni a városban, voltak érdekes szép régi épületek, templomok a maguk görög stílusában. A kikötő is nagyon szép volt és az volt az érdekessége, hogy a parton épült éttermek annyira közel voltak egymáshoz, hogy gyakran nem is tudtad, hogy mikor következik a következő étterem terasza. A székek is olyan közel voltak, hogy hallhattad, hogy mit beszél a szomszéd étterem vendége. Jó idő volt és az emberek kint ültek a járda teraszán így még kevesebb helyet hagyva a járókelőknek. Pár méter és a tenger volt úgyhogy nagyon hangulatos volt az egész. A kikötőben éppen nagy hajók horgonyoztak és még ott is a belső udvaron kellemes ki helyek voltak ahova le lehetett ülni egy egy italt elfogyasztani. Amikor egy fényképet akartunk készíteni az egyik hajóról, egy hölgy a hátunk mögött megszólított minket magyarul, hogy ő szívesen lefotóz minket. Turista volt ő is, de Németországból. Ez volt az első magyar szó, amit Görögországban más szájából halottunk




Találkozás után aztán Béreának vettük az utunkat, ahol Pál apostol is járt, a béreaiak voltak azok, akik utánnajártak, ellenőrizték a Bibliából, hogy igazak-e azok amiket Pál mond. Ma már csak egy emlékudvar őrzi a híres esemény helyét természetesen görög ortodox stílusban, színes képekkel ábrázolva. Érdekes még, hogy a keresztyén emlékmű mellett egy muzulmán minaret meredező tornya volt látható. Ebben az egy városban találtunk egy protestáns gyülekezeti házat, de sajnos zárva volt. Mielőtt el nem indultunk vacsoráztunk (gyros) és végignéztünk egy katonai procedúrát, amint a zászlót leengedik és összehajtják, erről készítettünk néhány képet. Ezek után visszamentünk az autóhoz, ahol a katonákat még üdvözölhettük aztán mi is nyakunkba vettük az országutat, hogy valami alvóhely után nézzünk. Mondanom sem kell, hogy újra csak felfelé mentünk föl a hegyekbe, és egyre csak föntebb, amikor hírtelen nagy eső zúdult a nyakunkba, azaz az autónkra. Nem is hagyta abba, amíg le nem értünk valami csendesebb földhöz közelibb helyhez. Amúgy fantasztikus és félelmetes volt olyan magasan, kanyargós utakon, félhomályban, ködben, csak a Jóistenben bízva és a sofőrünk éberségében. A sötétben utazva a távolban apró falucskákat láttunk, de sehol sem láttunk alkalmas alvóhelyet. A térkép egy tavat jelölt, ami hamarosan az utunkba is akadt, de itt sem volt egy jó hely, pedig a fiúk már nagyon beleélték magukat az úszás lehetőségébe.



A katonai ceremóniáról készült rövidfilm.


Lassan már éjfél felé járhatott az idő, amikor a többiek elhatározták, hogy az autóban éjszakázunk megint. Kimentek a fiuk egy kis friss levegőt szívni, de hamarosan vissza is jöttek és mondták, hogy itt nem parkolhatunk, mivel a közelben van egy katonai bázis és nem nézik jó szemmel, hogy ott vagyunk. Pár méterrel a tiltott zónától volt egy panzió, amibe bementek a fiúk és megkérdezték az árakat. 30-40 euró már nem tudom, ennyibe került egy éjszaka. A recepciós nő nagyot nézett, amikor mondtuk, hogy heten akarunk aludni egy szobába, de megengedte. Volt ott még egy fickó is, de ő csak nézte az eseményeket. Hamarosan bevittük a szükséges cuccokat, és elkezdtük a zuhanyozást. Nem sokkal ez után kopogtak az ajtón és egy rendőr állt, kérte az útlevelünket és a fényképezőgépeket. Beinvitáltuk, de nem fogadta el, és kérte, hogy vigyük ki a fényképezőgépeket a nappaliba. Az egyikünk ki is vitte a két digitális gépet, meg egy filmeset is. A szobában a lányok izgultak, hogy mi lesz most, kint meg a fiúk birkóztak azon, hogy megértsék egymást a rend őrével. Hamarosan kivitték a tartalék CF kártyát is, hogy minden képet át tudjanak nézni ugyan is a történet a következő volt: amikor a fiúk séta közben találkoztak két katonával a kapuban, a katonák nem tudva angolul, előhívtak egyet, aki tud és elmagyarázták a mieinknek, hogy itt nem lehet parkolni és nem állhatunk meg mivel ez egy katonai terület. Aztán javasolták, hogy inkább a közeli panzióban szálljunk meg, mert az biztonságosabb. Miután mindez rendeződött a katonai rendőr azért keresett fel ideiglenes otthonunkban, mert az egyik katona azt állította, hogy mi fényképeztünk a bázis környékén, pedig eszünkbe sem jutott olyan haláli fáradtak voltunk már. A ciki az egészben annyi volt, hogy amikor a rendőr megnézte a digitális képeket, a béreai katonai ceremónia volt a legelső, amit látott és ez egy kicsit felkavarta. Erélyesen kérdezte, hogy ez mi?, akkor elmagyaráztuk neki, hogy ez nappal történt és Béreában. A Bérea szót nem értette, csak a Veria volt neki ismerős. Leírták az adatainkat, szüleink nevét, hogy honnan jöttünk stb. Miután elmentek jót nevettünk a dolgon és mulatoztunk azon, hogy bekerültünk a görög rendőrség listájára. Csak Andor volt szomorú és mondhatnánk enyhén ideges, hogy a katona kitépte a filmet a gépéből, így kárba veszett minden addig készített fényképe, mert a filmet fény érte. A poén az volt, hogy miután a rendőr kihúzta a filmet a gépből, a fény felé tartotta, hogy lássa mi van rajta.

1. nap, 2. nap, 3. nap, 4. nap, 5. nap, 6. nap, 7. nap,