Téglási Lajos, Nagy-Kasza Dániel és felesége Lona, Zsuzsi és férje Fábián Sanyi, Sáfrány Andor és felesége Nóri.


A következőkben egy hosszú, de igen érdekes útinaplót olvashattok, amit Lona bocsátott rendelkezésünkre. Kalandos történet, teletűzdelve nagyszerű képekkel.

1. nap, 2. nap, 3. nap, 4. nap, 5. nap, 6. nap, 7. nap,

1. nap

Budapestről indultunk egy kisbusszal 2004. április 23-án péntek délután és néhány óra alatt megérkeztünk a magyar-román határhoz, az átkelés zökkenőmentes sehol sem kérdeztek semmit még azt sem, hogy mi az úti célunk. Átlépés után rögtön pénzt próbálunk váltani, de a helyi kis faluban bezárt a pénzváltó, a következő városban egy maszek váltós fickót sikerült találnunk, aki az egyik bárban szokott váltani.
Úgy tűnt, hogy minden sorompót elkapunk útközben és mindez csak egy mozdonyért, na jó egy vonat is jött. Utunkon kamionok sora követ illetve előz meg minket. Előttünk egy bolgár kamion halad megpróbáljuk követni bízva abban, hogy a határ felé vezet. Lassan non verbális kommunikáció alakul köztünk és a kamionos között, tudja, hogy őt követjük. Egy idő után megelőzzük és a kezével inti, hogy jó utat továbbra is. Mint utóbb kiderült nem kellett, mert Turnu –Severinbe, eltévedtünk a városban és így időt veszítettünk. Amikor végre sínen voltunk újra, találkozunk a kamionossal, aki szinte már barátként üdvözölt. „És Isten éjszaka tűzoszlopot adott, hogy világítson nekik éjjel”, így gondoltunk rá. Turnu-Severin után nem sokkal elválnak útjaink és csak egy duda jelzi, hogy köszönjük a navigátor szereplést. A kamionos a maga mi pedig a saját utunkon folytatjuk tovább.

Lassan már sötétség borul a tájra így a kinti világból egyre kevesebbet látni. Hamarosan felbukkan a Duna a maga hatalmas szélességével, ami sokkal szélesebb, mint Budapesten és ha nagyon meresztjük a szemünket akkor láthatjuk, hogy egy kis öblöt formál magának. Völgyhidakon (Viadukt) vezet át az utunk, de már nem is számoljuk, mert olyan sok van. A következő kanyarok után lassan feldereng előttünk egy hatalmas emberi építmény Orsova közelében a Vaskapu. Hatalmas zúgás, hatalmas mennyiségű energia halmozódik fel csodálatos látvány, ahogy a víz árad az erőműből.
Nemsokára már Calafatba érünk, ahol a határ közelében megállítanak minket a határőrök, de ezek még nem a vámosok. Elviszik az útlevelünket, de nemsokára már hozzák is vissza. Angolul kérdezik, hogy hova megyünk, de hamar kimerül az angol szókincsük, ezért nem nagyon tudják elmagyarázni, hogy merre menjünk tovább. Mivel Lona jól beszél románul, sikerül megoldani a problémát.
A következő állomás már a határ a komp azaz „feriboat”, amivel szeretnénk átjutni a bolgár oldalra. Úgy tűnik nem volt jól átgondolt a terv, mivel a kompra nagyon sok pénzt ki kellett fizetni. 30 euró a kocsi, plussz fejenként 3 euró, plussz 5 euró az útdíj, plussz 80.000 lej nem tudom miért. Előttünk kamionok sora várakozik, hogy átjöjjön a bolgár komp, mivel a román annyira kicsi volt, hogy nem fért volna rá csak pár autó.

Mindezek után elhelyezkedünk hogy egy órácskát aludjunk, amikor mozgolódás támad a parton, elvontatják a román kompot az útból, mert hamarosan megérkezik a bolgár. Mi vagyunk az utolsók, akik felgurulunk és megtiltják, hogy kiszálljunk az autóból amíg át nem érünk a túloldalra. Sikeresen átértünk a bolgár oldalra megkerestük a vámkezelőt és leperkáltuk a 3 eurót a fertőtlenítésre, ami abból állt, hogy át kellett autóznunk egy pocsolyán. Következett a vámos. Furamód tudott egy kicsit angolul s így könnyebb volt az értekezés. Nem volt semmi kifogásolnivalója így hát hamarosan továbbengedett egészek a kapuig, ahol újabb kis eurókat kellett fizetnünk az útdíjért. Amikor végre átjutottunk a vámon, mindenki megnyugodott kissé, de közben az új kihívások felé tekintgettünk. Szerettünk volna pihenni egy kicsit az egyik közeli benzinkútnál ezért szépen beálltunk s éppen, amikor el tudtunk volna aludni jött a benzinkutas, hogy itt nem állhatunk meg, mert csak a céges kocsiknak van a parkoló. Szomorú szívvel, de mosollyal az arcunkon integettünk a fickónak , hogy értjük az adást, már el i s tűntünk innen. Körülbelül éjszaka három óra lehetett. Ezután mintha úgy rémlene, hogy megálltunk valahol az útszélen aludni, de már ekkor összemosódnak az emlékek.

1. nap, 2. nap, 3. nap, 4. nap, 5. nap, 6. nap, 7. nap,