Oldaltérkép | E-mail
 
 
Zenei Nap
Házi csoport
Gyülekezeti újság
MÁSODIK ESÉLY
2011
Házasság Hete
HÚSVÉT
GyerekklubNAPOK
Bemerítés
HálaadóNap
Karácsony
2012
2013
Gyorslinkek
   
Szavazás
Miért nem fontos gyülekezeteinkben a misszió?
    Nem üdvösség kérdése
    Nem értettük meg Jézus parancsát
    Még soha nem csináltuk
    Lelkileg kiskorúak vagyunk
    Magunk körül forgolódunk
 
GyerekklubNAPOK
   
 

 

 GyerekklubNAPOK2011 KÉPEKBEN

 

Idén is megrendezésre került, a Gyerekklubnapok az Újkígyósi Baptista Imaházban. Több, mint 40 gyerek vett részt a programon, amely július 21-én reggel kezdődött egy kis tornával. Ezután éneklés következett, így különböző dalokat, és a hozzájuk tartozó koreográfiát tanulhattak meg a résztvevők. A tízórai elfogyasztása után Dániel történetével ismerkedtek meg a gyermekek, és egy aranymondással gazdagították tudásukat: „De van Isten a mennyben, aki a titkokat feltárja!” (Dániel 2:28) A témával még kisebb csoportokban is foglalkoztak a tanítást követően. Ezek a csapatok ebéd után sorversenyekben mérték össze ügyességüket.  Minden csapat kapott egy színt, a csapattagok pedig egy ezzel a színnel azonos karszalagot. A játék végére a kék csapat került ki győztesen, akik mögött a pirosak csak egy hajszállal maradtak le. A zöld csapat a dobogó harmadik fokát tudhatta magáénak, míg a sárgák zárták a sort. Uzsonnára nutellás gofrival kedveskedtek a konyhában segédkezők. A napot pedig a kézműves foglalkozás zárta, amikor méh-sejtpapírból madárkát készíthettek, amely Pintér Béla egyik dalának üzenetét vitte.

A második nap hasonlóan telt, mint az első, újabb énekeket ismerhettek meg, újabb játékokat játszhattak, és egy újabb igeverset tanulhattak meg: „Az Úr angyala őrt áll az Istenfélők mellett, és megmenti őket.” (Zsolt. 34:8) Dániel története is folytatódott, ám ezúttal jelenet formájában, amiben a gyerekek szerepeltek. A délelőtti sorverseny után, aminek eredménye a kék és a zöld csapat győzelme, a piros és sárga csapat második illetve harmadik helyezése lett, jól esett a milánói makaróni, és a tejfölös sajtos tészta. Délután a kézműves foglalkozás következett, melyet Gáncsi tartott, aki Mongóliában született, de jelenleg Magyarországon él és tanul, és csak a gyerekklub napokra utazott Újkígyósra. Egy-egy pingvinnel térhettek haza a gyermekek, az állatka különlegessége, hogy minden irányban mozog a feje.

Az utolsó nap már az Imaház udvarán felállított sátrakban zajlott. Ezen a napon a szülők is megjelentek, így nekik előadták a gyermekek a tanult énekeket és jelenetet. Később a szülőkkel közösen, Gáncsi vezetésével ujjbábokat készítettek, majd egy finom gulyáslevessel zárták a délelőttöt. Délután a szülők is beálltak a sorversenybe, aminek a végén még a vízibombák is előkerültek. A sorversenyek jutalmaként minden csapat egy tortát nyert, amiből a szülőknek is jutott bőven. Senki nem tért haza üres kézzel, hiszen a három nap alatt zsetongyűjtés volt, ami annyit jelentett, hogy egy-egy feladatért, igeversért, mosolyért, kedvességért pontokat kaptak a gyerekek, amiket beválthattak értékes ajándékokra. A gyerekklub napokat rengeteg, játék, nevetés jellemezte, nagyon sok barátság alakult ki, és élményekben sem volt hiány.    Gajdács Rebeka

 

  2011. július 23-án egy idegen kocsi parkolt le az Imaház udvarán. A sok gyerek és felnőtt hirtelen felkapta a fejét és mikor meglátták, hogy ki az, aki kiszáll a kocsiból, hangosan elkezdték kántálni a nevét: P-i-n-t-é-r B-é-l-a! P-i-n-t-é-r B-é-l-a! A gyerekek nagyon várták már, hogy együtt énekelhessenek vele, és ez meg is valósulhatott. Felvették a külön erre a célra készített pólójukat és boldog mosollyal állták körbe Bélát és talán úgy énekeltek vele együtt, mint még soha!

                            De hogy ki is ez a Pintér Béla?

Első önálló albuma 1995- ben jelent meg, ’96-ban pedig az első csemete album, amin gyerekeknek – gyerekekkel énekel . A honlapján ezt írták a csemi albumokról: „Dalaink a mai kor ízlésének megfelelően, gyere kek és felnőttek számára is könnyen emészthető formában szólalnak meg. Szövegükben és dallamvilágukban modernek, de mondanivalójuk egyetlen dal erejéig sem térnek el az évekkel ezelőtt meghatározott céltól: CSAK Jézus! Érte, Róla, Miatta.” A Gyerekklub napokon a legújabb csemete albumáról is énekelt pár dalt, ami a ’Szánsájn Hálidéj ’ nevet viseli. Munkássága azonban nem csak a gyerekeknek szól, felnőtt albumai is vannak, amik a felnőtteket ugyanúgy megérintik, ahogyan a csemi albumok a gyerekeket!

A blogján tette közzé ezeket a szavakat : „...valami ellenállhatatlan vágyat érzek hogy mindenkinek elmondjam a jó hírt. Menni, és tanítvánnyá tenni az embereket. Csak ennek a hivatásnak akarok élni. Kezdem kapizsgálni miről is szól valójában az élet. Hm. Jézusról. Félelmetes felismerés, de nincs téma, ügy, helyzet, vagy állapot amiből kihagyható lenne. Nincs semmi a bolygón ami nélküle történne. Benne van mindenben, ott van mindenütt, és szerelme a legcsodálatosabb érzés, amit csak emberi szív érezhet. Meggyógyít, és elveszi a félelmet. Kicserél, és megújít.”
Talán ezt érezzük rajta, ezt a vágyat! Ért a gyerekekhez, ért az emberekhez, ért Istenhez! Isten hatalmas tálentumot adott neki, és ő nem fél használni, és jól használja!

Amint véget ért a koncert, aminek a végére azért beszúrt két felnőtteknek szóló éneket is, hiszen rengetegen jöttek el az idősebb generációból is az ország minden részéről, a gyerekek körberajongták, volt ott minden, móka, kacagás, fényképezés, cd vásárlás!
Aztán később elindult az autójuk, és csak az emlékük maradt nálunk!    GR

 

 
     
 
| Kezdőoldal | Kedvencek közé powered by