|
„Csak a dinamikus hit az a hit, amelynek megvan a bátorsága folyamatos változásban élni, amely el tudja viselni az élet kihívásait. A statikus hit kérlelhetetlenül az egyik vagy a másik sorsra jut a világgal való összeütközés során: alkalmazkodik vagy elszigetelődik.”
Peter Halldorf egyik általam gyakran forgatott könyvéből származik a fenti idézet. Nem először olvastam, de most újra szíven ütött: alkalmazkodni vagy elszigetelődni. Az alkalmazkodást a kegyes nyelvezetben elvilágiasodásként emlegetjük, és – jogosan – sokat beszélünk róla… az elszigetelődésről annál kevesebbet. Pedig mindkettő a statikus, változásra képtelen hit gyümölcse. Pál szerint (Róma 12) a világhoz való alkalmazkodás ellenszere a változás: „változzatok meg értelmetek megújulásával”. „Az élő, dinamikus hitű emberek képesek csak arra, hogy a világban éljenek anélkül, hogy a gonosz manipulálja őket. A statikus hit hamar kimerül a világi trendekkel való találkozásban, és egyetlen lehetősége marad, az elszigetelődés.” Vajon ugyanúgy a hit gyengeségének tekintjük az elszigetelődést, mint az elvilágiasodást? Az elszigetelt hittel kevesebb a baj, sőt szívesen tesszük vezetőnkké, mert a világhoz való alkalmazkodásunk ellenpólusát látjuk változatlanságában, a régihez való ragaszkodásában. Összetett világban élünk, ezért csakis az állandóan változó hit képes az eligazodásra. „Hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes” – folytatja Pál. Jó döntéseket csak a folyamatos belső megújulás állapotában hozhatunk. „A reformáció megkésett megújulás” (Sten-Gunnar Hedin). Amikor reformokat akarunk, azzal azt is belátjuk, hogy képtelenek voltunk, vagyunk a folyamatos megújulásra. A nagy tévelygéseket, bűnöket követő megtérés (reform) katarzisa csak az elindulás. Az elindulásokból akkor lesz megérkezés, ha van folyamatos haladás is. Nagy reformokat, nagy változásokat, nagy élményeket szeretnénk, közben elszigetelődünk a világtól, vagy éppen alkalmazkodunk hozzá. Egyik sem jobb a másiknál, de kitűnően el tudjuk foglalni magunkat és egymást. Az elvilágiasodott hit vitatkozik, vagy éppen pozícióba emeli az elszigeteltet, utóbbi pedig önigazultan kritizálja azt a világot, amiben Krisztust kellene élnie. Mókuskerék a rácsok mögött. A hit a Változhatatlan képére való állandó változásban van. Nem alkalmazkodik, és nem szigetelődik el: ÉL.
|
|