Idézetek Márai Sándortól

“Mindig messze keresik valahol az Istent, a nagy dolgokban, mintegy távcsŐvel és nagyítóval, a csillagok, felhŐk és végtelenségek között. De én már tudom, hogy biztosabban megtalálom Őt az egészen kis dolgokban, a véletlenekben, a jelentéktelenség-ben, azokban a pillanatokban, mikor csodálkozva pillantunk fel, valamit értünk, amit az elébb, az élet sivatagjai és szakadékai között vándorolva nem értettünk. Ez a pillanat, mikor egyszerŰ és világos lesz valami, ami az elébb homályos és érthetetlen volt, ez a pillanat, mikor fölénk hajol Isten. Hiszek benne? Néha azt hiszem, csaknem frivolitás és túlbuzgalom hinni benne. Több és más Ő annál, semhogy hitem, vagy tagadásom eldöntené

kettŐnk viszonyát.”

 “Vigyázz a magánnyal, mert van az a szelíd és igaz magány, mely magatartás az emberek felé; s ez jó. S van a tragikus, mikor jegesedni kezd körülötted a világ, az utakat, melyek az emberek- hez és az emberihez vezetnek, belepi a jég. Akkor eltévedsz, és meg kell fagyni.

“Ne csak szajkold, hanem higgyed is végre, hogy minden, minden másképp történik. Egy napon megérint az élet; másképp, máskor, más szándékkal, mint valaha is képzelted. Megérint, és köznapod megtelik a csodálatossal. SzökŐkutak fakadnak az aszfaltból, egy ember kitárul, az oroszlánok kézbŐl esznek. Az érintés tudatos és erŐs. Isten nem szeszélyes.”

Kedves Újkígyósi testvéreim!

Ahogy ezeket a sorokat írom, vastag hó lepi el az utcákat, a mi utcánkat is. Furcsa ez itt, az emberek fel sem készülnek arra, hogy ekkora hó eshet Angliában, Londonban, illetve Suttonban sem, ahol mi lakunk. London déli része ez, kisváros jellegű, családi házakkal, iskolákkal, parkokkal, (Csaba) centerrel J . Több, mint két éve költöztünk ide (akkor még csak Daniel és én) Észak-Londonból egy állás miatt, amit megkaptam. Egy keresztény „könyvesboltlánc” (Wesley Owen) itteni boltvezetője lettem. Nagy áldás és kihívás is volt ez, hisz előtte pár hónappal még eladóként kezdtem, alig ismerve a könyvállományt, az itteni keresztény zenét és eleve azt, hogy hogyan is működik egy bolt. Tapasztalatlanul, de hatalmas lelkesedéssel kezdtem a munkát és a terhességem végéig dolgoztam is. Alex Orosházán született meg, másfél éve ... el sem hiszem, hogy ennyire telik az idő. Nagyfiú már, egy örökmozgó, mindent, de mindent felfedezni es kipróbálni akaró energiabomba. Huncut, de általában kedves és barátságos mindenkivel (kivéve azokkal a kisfiúkkal, akik épp azokkal az autókkal játszanak, amivel ő szeretne... Az autók és eleve mindenféle jármű nagy kedvenc). Már sok mindent magyaráz, most már angolul is megért szinte mindent és mond is jó pár szót (eddig főleg magyarul „beszélt” csak, valószínűleg azért, mert én voltam vele állandóan.) Örülök neki, mert sokszor szegénykém hiába hajtogatja, hogy „autó-autó-autó” és mutatja itteni barátnőimnek, ők csak mosolyognak rá, gondolván, de aranyosan gagyog... Pedig ő már igazán kommunikál J . Hetente kétszer járunk úgynevezett „totyogók klubjába” ... Nagyon jó ötletnek tartom ezt; gyülekezetek (esetleg más „csoportok” hetente egyszer-kétszer játékokkal, teával, egy tiszta kellemes terembe várják a környék anyukáit csemetéikkel, akik ott cseveghetnek, míg a gyerkőcök játszanak, ismerkednek. A helyi Salvation Army (otthon azt hiszem, Üdvhadseregnek hívják) gyülekezetbe járunk lassan egy éve, szeptembertől pedig én is besegítek ebben a babaklubban.

 Nagy áldás volt ez, hisz mikor visszajöttünk Alexszel egy éve, senki nem volt itt körülöttünk, akit ismertünk, így elég magányosak voltunk. Elkezdtünk ebbe a gyülekezetbe járni, mert közel volt (és mivel „Alex előtt” kb. 2 órát utaztunk, hogy istentiszteletre járjunk, amit mi próbáltunk tartani pár el nem kötelezett fiatalnak, akik aztán megunták a „dolgot”, így abbamaradt a próbálkozás), tehát mivel ez a gyülekezet közel van és az első perctől kezdve szeretettel fogadtak minket és jól éreztük magunkat, ide kezdtünk el járni és egyre inkább bekapcsolódunk a gyülekezet életébe (baba klub, ifi). Egyre több embert ismerünk meg, és már nem érzem magam magányosnak, sőt, mikor összetalálkozom az utcán anyukákkal, akik „hozzánk” járnak és pár szót beszélünk, akkor látom igazán, hogy az a kis segítség, amit én nyújtok, nekem mekkora ajándék. Dan is egyre több embert ismer meg, ő egy helyi iskola mellett működő úgynevezett „gyermek-központban” dolgozik. Tavaly nyáron kapta meg az állást, ő a vezető. Ezek a központok azokat a családokat segítik, akiknél 5 éves kornál fiatalabb gyermek van. Programokat szerveznek babáknak és szülőknek egyaránt, védőnői szolgálattal és sok más egyébbel. Most úgy látjuk, hogy itt a helyünk, és jól érezzük itt magunkat, de azért az mindig bennem marad, hogy „majd meglátjuk”, hogy hol élünk később.

Sokat gondolok az Újkígyóson eltöltött időkre, a sok-sok kedves arc előttem van és sosem felejtem el, hogy mennyi szeretetet, kedvességet, tanácsot, bíztatást kaptam a testvérektől. Sokszor tervezem, hogy meglátogatjuk a gyülekezetet vagy pár ismerőshöz beugrunk, mikor otthon járunk, de arra a kicsi időre általában túl sokat tervezünk... de ami késik, nem múlik!

Bízom benne, hogy mindenki jó egészségnek örvend és bár nehéz időket élünk (a pénzügyi válság itt is nagyon súlyos), a hitében mindenki csak megerősödik. Szeretettel üdvözlök, üdvözlünk mindenkit és a legjobbakat kívánjuk!

 

Csilla,  Daniel és Alex (Ayeni)

 

---