Az ember lelkének szomját éppen úgy be kell tölteni, mint természetes szomjúságát. Túl sok ember nem ismeri fel lelkének szomját, és beteljesedését helytelen módon és a rossz helyeken keresi.

Ez az ígéret Ézsaiás próféta könyvében rá mutat arra, amit Isten cselekedni akar. Gyakran meglepő módon és úgy, ahogy a legkevésbé várjuk. Néha anélkül, hogy eltávolította volna az általunk vélt akadályokat, az Úr üdítő vizet önt kiszáradt lelkünkbe.
Sok évvel később Jézus mondta hallgatóinak, hogy az a víz, amelyet ő ad, örökre megelégít. Csatlakozz rá erre az isteni forrásra, és többé sohasem szomjazol meg! Vajon a világ forrásaiból iszunk, amelyek átmeneti és képzelt beteljesedést adnak, vagy pedig lelkünk iszik abból a kútfőből, ami kiterjeszti áldását lényünk minden részébe?

Mert vizet árasztok a szomjas földre, patakokat a szárazra.

Lelkemet árasztom utódaidra, áldásomat sarjadékaidra.