3. Továbbá hangsúlyozta a vonatkozásokat, melyek őt az Úrhoz kötötték s melyek rá nézve bátorítólag hatottak. „Igen Uram, - mondta – kutya vagyok, de az ebek esznek azokból a morzsalékokból, melyek uruk asztaláról lehullanak. Lásátok, Márknál a végső nyomaték ezeken a szavakon van: „Uruk asztaláról.” Én nem mondhatom, hogy Te vagy az én atyám; én nem tekinthetek fel és nem igényelhetem a gyermeki jogot, de Te az én Uram vagy és az urak maguk etetik kutyáikat; legalább is adnak azoknak a kutyáknak, melyek őt urukúl ismerik el, a morzsalákokból.” A kérés hasonlít ahhoz, melyet a tékozló fiú intézett atyjához hazatértekor. Eldöntötte előre, hogy így fog szólni atyjához: „legalább napszámosaid közé fogadj be engemet!” Hite azonban sokkal gyengébb volt, mint ezé az asszonyé. „Uram, ha nem vagyok a gyermeked, de a teremtményed igen. Te alkottál engem és én feltekintek hozzád és kérlek Téged: ne engedd, hogy elvesszek! Ha nincs veled szemben semmi más igényem, annyi mégis van, hogy Neked kellet volna szolgálnom s ennélfogva szolgád vagyok, még ha olyan is, aki elfutott Tőled. Tied vagyok a teremtés szövetségénél fogva, ha nem is a kegyelemnél fogva és ó, ha szolgád vagyok, ne taszíts el egészen Magadtól! A teremtés által mindenesetre bizonyos tulajdonjogot szereztél hozzám; ó tekints rám és áldj meg engemet! Az ebek megeszik, ami uruk asztaláról leesett, engedd meg, hogy ezt én is megtegyem!” Hivatkozik arra a viszonyra, mely a kutya és ura között fennáll s ezt áldott okossággal teszi; az utánzás nekünk se válnék szégyenünkre. Használjátok ki ezt a viszonyt a lehető legjobban.

Jegyezzétek meg azt is,hogy az asszony kiemeli a gyermekhez való viszonyát. Itt meg kell mondanom, hogy fordítóink, sajnos, éppen azt, amiről különösen szó van, nem egészen világosan csinálták meg. Az asszony leánykája érdekében könyörög és az Úr azt mondja: „Nem illik, hogy a gyermekek kenyerét elvegyük és az ebecskéknek vessük.” Kiskutyákról van itt tehát szó és ezért tör ki az asszonyból a méltatlankodás. A kutya szó távolról sem felelt meg úgy a célnak, mint az ebecske. „Igen Uram, - mondta ő – az ebecskék esznek a morzsalékokból.” Keleten szabály szerint a kutyák nem tartózkodhatnak a házban. Tisztátalan teremtményeknek tartják őket; félvadon futkosnak össze-vissza és nem gondoskodik róluk senki. A keresztyénség a kutyát felemelte megvetett állapotából és az ember hűséges kísérőjévé tette, amint az egész állatvilágot is fel fogja emelni úgy, hogy a vivisectio(élve boncolás, így nevezik az élő állatokon végzett kísérletet, ha ez az állat megsértésével történik.) kegyetlenségeiről és a durva emberek állatkínzásairól majd csak, mint egy elmúlt barbárkor szörnyűségeiről fognak megemlékezni. Keleten a kutya nagyon alacsony fokon áll. Országutak csavargója s folyton azt lesi, hol találhatna egy kis ennivalót. Jelleme a jobbvágású farkaséhoz hasonló. A felnőttek nem érintkeznek a kutyákkal, mert előítélettel vannak irányukban, de a gyermekek nem ily balgák: ők szívesen foglalkoznak a kutyuskákkal. Az apa nem tűr meg maga mellet kutyát, gyermeke azonban okosabb: játszópajtásul szerez magának kutyuskát és ez a magyarázata, hogy a kutyuska az asztal alá kerül s a gyermek kedvéért megtűrik a házban. Úgy gondolom, hogy az asszony végső szavai így hangzottak: „Te engem és leányomat kutyuskáknak neveztél, de a kutyuskák csak a gyermekek asztala alatt tartózkodhatnak; ők csak a gyermekekkel érintkeznek, mint ahogy én a Te tanítványaiddal érintkezem. Ha nem is tartozom hozzájuk, szívesen vagyok és tartózkodom közöttük” Mennyire óhajtóm én szívemből, hogy ezt akármelyik szegény lélek megértse és így szóljon: „Uram, nekem nem szabad gyermekeid közé számláltatnom, de szívesen ülök közöttük, mert itt érzem magamat legboldogabbnak. Némelykor megijesztenek és megszomorítnak, mint gyermekek az ő kutyuskáikat, mikor csipkedik és nyaggatják őket, de néha meg is simogatnak, örömmel és vigasztalólag beszélgetnek hozzám, imádkoznak érettem és kívánják, hogy boldog legyek: tehát Uram, ha nem is vagyok, legalább nevezz engem kutyuskának; bánj velem csak úgy, mint egy kutyuskával szokás bánni, adj nekem kegyelmi morzsákat, mert ezekre éhezem. Még több ezekhez hasonló is van az asszony végkövetkeztetésében.

A kutyuska a morzsalékokat a gyermekek kenyeréből kapja, azoknak teljes beleegyezésével. Ha egy gyermek, mialatt eszik s közben játszik a kutyuskájával, rendszerint mit csinál? Időnként a kutyuskájának is ad egy-egy darabot, sőt a kutyuskának akkora a szabadsága és bizalma, hogy maga is vesz magának egy-egy morzsalékot, ahányszor csak lehet. Ha egy kutyuska a gyermekek között van, miközben ezek esznek, biztos, hogy egyik, vagy másik gyermekpajtásától kap egy-egy morzsát és nem akadályozza meg senki, hogy vegyen magának, amennyit csak kaphat. Az asszony a fentiek figyelembevételével mondja: „Uram, itt vannak a te gyermekeid, a te tanítványaid; nem valami barátságosak velem szemben; kisgyermekek nem mindig bánnak úgy a kutyuskákkal, ahogy illenék; de Uram, ők nem irigylik tőlem a jótéteményt, amely után vágyakozom. Ők részesülnek Tebelőled; övék: a jelenléted, szavaid; lábaidhoz ülnek; mindenféle szellemi áldásban dúslakodnak; ők biztosan nem fogják irigyelni tőlem ezt a valamit, ami soknál is csekélyebb; nincs ellenükre, ha leányomból kiűzetik az ördög, mert ez a jótétemény hasonló ahhoz, ami nekik is van: csak egy kis morzsa és ők ezt irigyelnék tőlem? Így, Uram, így válaszolok én a te kijelentésedre., Te azt mondod, nem illik a kutyuskáknak előbb kenyeret adni, mielőtt a gyermekek jól nem laktak; de Uram, a gyermekek jól vannak lakva és nem sajnálják tőlem a részt: nekem hagyják a morzsákat és Te megtagadnád tőlem?!”

Volt még az asszonynak további erős alapja is, t.i. készletének tömege. Nagyon nagy volt a hite Krisztusban és nagyon nagyot hitt felőle, ezért mondta: „Uram, ha azt akarod mondani, hogy nekem ne legyen kenyerem, mert félsz, hogy a gyermekeknek nem marad elég felesleg, nem sokat érsz a bizonyítékoddal, mert neked annyid van, hogy míg a gyermekek esznek és a kis kutyuskák felszedik a morzsákat, a gyermekek számára még mindig untig elég marad.” A szegény ember asztalánál, ahol nincs felesleges morzsa, nem látni egy kutyát sem, de a király asztalánál, ahol alighogy megszegik a kenyeret és ahol a gyermekek ülnek és jóízűen jóllaknak, ott felkapkodhatják a kis kutyák az asztal alatt a hulladékokat, - nem a kenyeret, melyet az úr alávet, mert morzsa, ami véletlenül aláhull, annyi van, hogy a kis kutyák számára untig elég, anélkül, hogy a gyermekek csak egy falattal is kevesebbet kapnának. Nem, Uram, nem akarom és, hogy tulajdon gyermekeid szájából kivedd a kenyeret; Isten mentsen, hogy miattam ilyesvalami megtörténjék; a te túláradó kegyelmed és szereteted annyira elég a te gyermekeidnek, hogy még számomra is marad elég, mert az, amit kérek, csak egy kis morzsácska ahhoz képest, amit, amit naponként másoknak ajándékozol.

Most jön az utolsó érv, mely bizonyításának erőt kölcsönöz: az asszony a dolgokat Krisztus álláspontjából tekinti. Azt mondja: ha Te, én nagy Uram, engem kutyaszámba veszel, akkor mély alázattal szavadon foglak és azt mondom: ha én kutya vagyok, akkor leányom meggyógyítása, amelyért esedezem, a Te nagy hatalmadnak és jóságodnak csak egy kis morzsája. Még kicsinyítő alakot is használ, nem morzsát, hanem morzsácskát mond. A kis kutyák felszedik a morzsácskákat, amelyek a gyermekek asztaláról lehullnak. Milyen bátor hit volt ez! A jótétemény, melyért könyörgött, ránézve felbecsülhetetlen volt, annyit ért, akárcsak egy millió nagy világ. De azt is jól tudta, hogy Isten fia szemében az csak egy kis morzsa volt, olyan gazdag gyógyítóerőben, kegyelemben és áldásban. Ha egy ember egy kis kutyának egy morzsát ad, csak egy kicsivel marad kevesebbje, mint előbb volt, de ha Jézus a legnagyobb bűnösnek kegyelmet ad, továbbra is éppen annyia marad, mint előbb volt, éppen olyan gazdag leereszkedésben, kegyelemben és hatalomban, mint előbb volt. Az asszony bizonyítása találó volt. Okos és határozott volt és ami a legjobb: csodás nagyhite volt.

Végül még csak annyit jegyzek meg, hogy az asszony bizonyítása minden ízében megfelelt Isten szándékának, mert mi volt az Úrnak nagy terve, hogy a gyermekeknek kenyeret, vagy másszóval, az izraelitáknak isteni kinyilatkoztatást adott? Az, hogy a gyermekek révén a kutyáknak is juttasson a kenyérből, hogy az izraeliták által az evangéliumot a pogányokhoz küldje. Mindig az volt a terve, hogy örökségét megáldja, hogy földi útját ismertté tegye, az üdvösséget minden nép között. És ez az asszony, titokzatos isteni erőtől űzetve megragadta isteni módon, noha, amint tudjuk, az isteni titkot kikutatni nem is volt képes. Másszóval így hangzik bizonyítása: „A gyermekek etetik a kis kutyákat. Uram, én nem azt kérem tőled, hogy szüntesd be a gyermekek számára a kenyéradást, még azt sem kérem, hogy siettesd a gyermekek ebédidejét: hadd egyenek csak ők először, de, amíg esznek, add nekem csak a morzsákat, melyek kezeikből lehullanak: én azokkal is megelégszem.” Ez aztán az igazi bátor bizonyíték számodra, szegény bűnös, aki még útban vagy. Átengedem a számodra és kérem Isten szellemét, segítsen meg téged, hogy használhasd és ha ügyesen javadra fordítod, az Úr akár még ma is kikényszerítheti tőled.


Tovább