1. A hitnek sohasem lehet a száját bekötni;ha valaha egy asszonynak hite próbán ment keresztül, akkor az a hit azé a tíruszbeli leányzóé volt. Egyik nehézség után a másik tolakodott elé és mégsem hagyta abba a leányáért való könyörgést, mert hitt Jézusban, mint a nagy Messiásban, aki képes minden beteséget meggyógyítani és eltökélte magában, hogy addig fog imádkozni, amíg Jézus, tolakadását megunja, mivel egész biztosan hitte, hogy gyermekéből ki fogja űzni az ördögöt.

Jegyezzétek meg: a hit szája akkor sem záródik be, ha Krisztus füle és szája még be is zárul. Jézus nem válaszolt neki egy fia szót sem. Az asszony nagyon panaszos hangon beszélt, Jézus elé járult, lábaihoz borult, hiszen gyermekének állapota nagyon aggasztó volt, anyai szíve a végsőkig ellágyult, hevesen és hangosan kiáltozott és Jézus mégsem válaszolt neki egy árva szót sem. Elkerülte, mintha süket és néma volna s az asszony mégsem ingott meg hitében. Jézus sem tudta megtéveszteni, ha még oly csökönyösen hallgatott is. Nagyon nehéz akkor hinni, ha a kérés hiábavalónak látszik. Azt akarta Isten, hogy egy szegény kereső itt megtanulja hinni, hogy Jézus képes is, akar is megmenteni; hogy szívéből higgye, hogy meg nem hallgatott könyörgései se tegyék ingadozóvá. Ha egy egész hónapon át hiába kellene imádkoznotok, ne engedjetek szívetekben támadni semmi kétkedést az Úr Jézus iránt és megmentő hatalma tekintetében. Még akkor is, ha mindjárt a békét, melyet a hitnek számotokra meg kellene hoznia, nem tudjátok megkapni; még akkor is, ha bűneitek bocsánatáról semmiféle bizonyságotok nincsen; még akkor is, ha lelketekben egy parányi örömsugárt sem vagytok képesek felfedezni, még akkor is annak higgyetek, aki nem képes hazudni. "Még ha meg is ölne, akkor is hiszek benne!" - mondja Jób. Ez aztán az igazi hit. Némelyeknek már túlontúl sok volna az is, ha azt mondanák: "Ha megütne, még akkor is bízom benne!" Jób azonban így mondja: "Ha agyonütne!" Ha a hóhér köntösében rohanna rám, hogy elveszítsen, akkor is hiszem, hogy ő csupa szeretet. Csak ő a jóság és kegyelem, semmi kétségem benne, azért borulok lábaihoz, föltekintek rá és várom kezéből a kegyelmet. Bárcsak mindnyájunknak ilyen hite volna! Ó lélek, ha te Őt birtoklod, meg vagy mentve. Olyan igaz ez, minthogy élsz. Ha úgy látszik, mintha az Úr nem akarna megáldani téged és mintha nem volna arra hatalma, hogy szádat bekösse, akkor a te hited nemes fajsúlyú és tiéd a boldogság.

Hitét továbbá még a tanítványok nyers viselkedése sem volt képes hallgatásra kényszeríteni. Nem voltak irányában valami megkülönböztető módon barátságosak, de talán egészen barátságtalanok sem. Annyi bizonyos, hogy nem viselkedtek úgy, mint Uruk, még vissza is lökték azokat, akik Jézus közelébe akartak férkőzni. Az asszony kiáltozása kellemetlen volt nekik, de nem hagyta magát elkergettetni, azért jegyezték meg: "Bocsásd el őt, mert utánunk kiált!" Szegény lelkek! Nem hozzájuk kiáltozott, hanem az ő Urukhoz. Néha túlbecsülik magukat a tanítványok és azt hiszik, ha az emberek tolonganak, hogy az evangéliumot hallgassák, az ő becses személyükért teszik. Pedig dehogy is kiváncsiskodnék valaki az ő fecsegésükre, ha nem volna kötelességük az evangélium hirdetése. Próbáljátok csak meg, válasszatok más prédikációs tárgyat és nem az evangéliumot, én biztos vagyok benne, hogy a tömeg egyszerre szétszalad. Jóllehet a tanítványok megunták az asszony tolakodó kiáltozását, mégis jóérzésűek voltak irányában, amennyiben kifejezetten óhajtották, hogy kérése teljesüljön. Ezt következtethetjük Uruk válaszából: "Nem küldettem, csak Izráel házának elveszett juhaihoz." De mégsem feküdt mindenek előtt az a szívükön, hogy a leány meggyógyuljon, csak a terhes kiáltozástól akartak mindenáron szabadulni. "Bocsásd el őt, - mondták - mert utánunk kiáltoz. Mindazonáltal jóllehet nem úgy bántak vele, mint ahogy férfiak szoktak egy nővel, mint ahogy a tanítványok egy keresővel, mint ahogy keresztyének szoktak bánni minden emberrel, mégis annak ellenére nem engedte magát elhallgattatni. Péter kétségkívül meglehetősen szigorúan nézhetett rá s talán még János is kissé türelmetlenkedett, mert heves természetű volt; András, Fülöp és a többiek azt gondolhatták magukban: ez az asszony valóban szemtelen és tolakodó, de ez csak otthon levő leánykájára gondolt és arra, hogy mennyire gyötörheti a gonosz szellem, ezért odafurakodott a Megváltóhoz lábai elé vetette magát és hangosan így könyörgött: "Uram, segíts rajtam!" Rideg, kemény szavak, barátságtalanság, részvétlenség: nem voltak képesek visszariasztani, hogy ahhoz ne folyamodjék, akiben hitt. Ó, te szegény bűnös, aki így szólsz: "Én úgy szeretném, ha én is megmentettnek érezhetném magamat, de ez, vagy az a keresztyén barátom olyan kegyetlen volt velem szemben. Kételkedett benne, hogy én igazán és őszintén megbántam-e bűneimet és az engem annyira elszomorított, hogy úgy tűnt fel nekem, mintha nem is akarná, hogy és megmentett legyek.?!" Ó, kedves barátom, az ilyesmi persze nehéz, nagyon nehéz, de ha te valóban hiszel az Úr Jézusban, akkor neked mindegynek kell lenni, hogy mi tanítványok, a legnyájasabbak és legcsodálatkeltőbbek, neked mit mondunk. Hajszold ügyed elintézését az Úrnál mindaddig, amíg a békesség szavait nem intézi hozzád. Az asszony nem hagyta magát elhallgattatni olyan tanítás által, mely az áldást csak néhány előnybe részesítettre korlátozza. Az Úr Jézus azt mondta: "Nem küldettem csak az Izráel házának elveszett juhaihoz!" Jóllehet ezek a szavak, helyesen értelmezve, nem különös módon szigorúak, mégis ólomsúlyként nehezedhettek az asszony szívére. "O, - gondolhatta volna szegény, - akkor ez énhozzám nem küldetett! Mit használ nekem, ha azután vágyódom, amit a zsidók számára tartogat?!" A kegyelmi kiválasztottságról szóló tanításnak, mely határozottan benne van a Szentírásban, senkit sem szabad visszarettentenie attól, hogy Krisztushoz ne jöjjön, mert annak helyes értelmezése kell, hogy bennünket ne bátortalanokká, hanem, hogy még bátrabbakká tegyen! Csak a tudatlanság fülében idéz elő leverő hatást az a tanítás, hogy a világ teremtése előtt csak egy nép részesült kiválasztottságban. Vannak keresők, akik szomorúan mondogatják: "Talán számomra nincs is kegyelem; talán én azokhoz tartozom, akikre a kegyelmi végzés egyáltalán nem gondolt." Olyanforma az érzésük, mintha nekik felesleges is volna az imádság, mivel számukra örök élet úgy sincs. Ó, kedves lélek, ha isten kiválasztottainak hite megvan benned, akkor isten titkaiból csak nem fogsz arra a következtetésre jutni, hogy magad elkárhoztatod magadat; nem fogod magad visszatartani ,hogy ne jöjj, hanem hiszel a kinyilatkoztatásban és megbizonyosodol, hogy ez nincs ellentétben a menny titkos végzéseivel. Urunk vajon csak Izráel házához küldetett-e? Gondoljuk meg, hogy Izráelnek nem csak test szerint való háza volt, hanem szellem szerinti is és ezért volt a szirofőniciai asszony belefoglalva abba a házba, amelyben ő magát kizártnak tarotta. Te is beletartozhatol az eleve kiválasztottak sorába sose nyugtalankodjál e miatt! Így szólj magadhoz minden egyes alkalommal: "Mások, akik éppen olyan bűnösök voltak, mint én, a megkegyelmezettek között vannak, miért nem lehetnék közöttük én is?! Mások benne vannak Isten kegyelmi végzésében, olyanok, akik épp az enyémhez hasonló bűnaggodalommal éltek, akkor miért nem lehetnék én is bent?!" Ha így gondolkodol, akkor előbbre jutsz; remélve hiszel ott is, ahol semmi reményt sem látsz; a Szentírásnak semmiféle hitbeli meggyőző bizonyítéka sem fog visszatartani attól, hogy a Megváltóhoz és a Megmentőhöz ne menj.

A hite ebben az esetben még a bevallott méltatlanság érzése sem képes elhallgattatni.Krisztus ebekről beszélt. Azt akarta mondani, hogy az izraeliták a pogányokat ebeknek tekintették. Az asszony ezen nem is vitatkozik, hanem megerősíti ezen szavakkal: "Úgy van Uram!" Érezte, megérdemli, hogy őt csak ebhez hasonlítsák, kétségtelen, hogy mélyen érezte méltatlanságát. Nem remélte, hogy az adományt, melyért esedezett, saját érdeme folytán nyeri el; az Úr jóságos szívében bízott, nem ügye jóvoltában; az Úr isteni hatalmára és nem kérésének benyomására helyezte a fősúlyt. Mindazonáltal érezte, hogy ő csak egy szegény, pogány eb, mégsem hagyott fel kérésével. Mindezek tudatában így kiáltott fel: "Uram, légy segítségül nekem!" Ó, bűnös, ha úgy érzed, hogy te vagy a pokol leggonoszabb lakója, még akkor is imádkozzál, könyörögj buzgón, hittel kegyelemért! Ha méltatlanságod érzése még oly erős is volna, hogy öngyilkosságba kergessen, - mégis arra kérlek. az önmagadtól való megrettenésnek mélységéből, börtönéből kiálts Istenhez, mert boldogságod semmi módon sem tetőled füg egyedül, hanem valami olyasmitől, ami vagy, voltál és még lehetsz. Nem neked kell magadat megváltanod. Üresítsd ki magadat, hogy Jézus megtölthessen; ismerd be tisztátalanságodat, hogy megmoshasson; légy kevesebb a semminél, hogy mindened Jézus lehessen. Ne engedd, hogy bűnösséged, a tömeg és áthágásaid irtózata eltántorítsanak az imádkozástól, hanem még ha eb vagy is vagy arra se méltó, hogy az Úr nyájának ebei közé tartozzál, még akkor is nyisd ki bátran a te szádat hívő imádságra!

Abban a hangnemben melyben az Úr beszélt, volt valami, ami az asszony reménykedését lesújthatta és imádságát lefokozhatta, de mégsem hagyta magát még a legsötétebb és legleverőbb benyomások által sem elűzetni. Nem jó, nem finom dolog, - mondja Jézus - nem illik, hogy az ember a fiak elől elvegye a kenyeret és az ebek elé dobja! Talán észre sem vett mindent, ami ezekben a szavakban rejlett, neki untig elég volt, amennyit megértett, hogy reménykedésének lángjára hideg víz gyanánt hasson, hitét azonban nem oltotta ki. Hallhatatlan volt ez a hit, melyet semmi sem képes megölni, mert el volt tökélve az asszony: Jézus szavai akármit is jelentenek vagy jelenthetnek, ő nem szűnik meg hinni és ügyét Jézusnál tovább sürgetni. Benne is, az evangéliumban is van olyasféle, hogy amit az emberek ködszerűleg látnak s ennélfogva félreértenek, az Istent kereső lelkek emiatt inkább visszariadnak, semmint engednék, hogy ez rájuk nézve csábítólag hasson. Akárhogy is van a dolog, a fő az elhatározás: minden veszélyen keresztül is Jézus közelébe jutni. Ha elveszem, hát elveszem! A kegyelmi kiválasztottságnak, a megbotránkozásnak nagy kövén kívül vannak még más igazságok és tények is, melyeket a keresők túlhajtanak és félreértenek, míg minden nehézség fejük fölé torlódik. Gondolkodóba esnek a keresztyén tapasztalat, a bennük lakozó bűn, mindenféle lehető és lehetetlen miatt, ezer oroszlán is leselkedik ez úton, ha a lélek Jézushoz jönni akar, de aki Krisztusban úgy hisz, amint ezt megérdemli, mondja:" Én nem félek senkitől és semmitől, légy segítségül nékem, Uram! én csak benned bízom, hozzád jövök; odatolakodom hozzád minden akadályon keresztül; lábaidhoz vetem magamat, mert tudom, hogy te nem taszítod el azt, aki Tehozzád jön!"


Tovább