A tübingeni és hamburgi Orvostudományi Egyetem, a német és angol nyelv elsajátítása után a lelki ráhangolódás mellett 1962-ben indult el dr. Tóth Piroska repülővel első missziós küldetésébe: Pakisztánba.

P: Pakisztán egyik nagyvárosába kerültem, Sialkotba, amely az indiai Kashmirral határos.

M: Többen is utaztak oda vagy egyedül mentél?

P: Természetesen egyedül mentem, azonban felszereléseket küldött a Missziós Társaság. Ott egy jól felszerelt amerikai missziós korházba kerültem. Pakisztán lakosságágnak több mint 90% mohamedán vallású, ebből az is következik, hogy a nőket csak nő orvosok, ápolók kezelhetik, és a férfiakat is csak férfiak.

M: Tapasztaltatok keresztyén ellenes magatartást?

P:A keresztyénekre szükségük volt a gyógyításban és az oktatásban, ezért nem volt ilyen, de a „csak” vallási tevékenységeket, folytatókat üldözték.

M: Hogyan lehetett ebben a keresztyén ellenes országban a gyógyítás mellett bizonyságot tenni?

P: Minden reggel a kórház melletti kápolnában áhítattal kezdődött a nap, csak ez után indult a gyógyítás. Ezeken a kórház személyzete és a betegek vettek részt, így hirdettetett az evangélium.

M: Miben tér el az orvos és az ápolószemélyzet feladata az Európában megszokottól:

P: Minden nővér egyben bábaasszony is volt, ezt kötelező megtanulniuk. Nekünk orvosoknak is értenünk kellett a sebészethez, szülészethez. Fül-orr-gégészek is voltunk, és minden, ami adódott. Leprásokat is gyógyítottunk. Mint már említettem, elég jól felszerelt volt a kórház, így leprásokat a gyógyszeres kezelés mellett műtéti úton is gyógyítottunk. A sorvadt kezeken, lábakon izomátültetéseket hajtottunk végre, így ezután tudták használni végtagjaikat, el tudták látni továbbra is magukat.

M: Mikor jöttél haza?

P: A misszionáriusok 5 éven keresztül szolgálnak a helyükön, ezután egy évre haza mehetnek szabadságra. Így 1967-ben jöttem először Magyarországra, s találkozhattam idős édesanyámmal, testvéreimmel, a gyülekezetekkel.

M: Emlékszem, az ifjúsági órán diaképes beszámolót tartottál nekünk. A szabadság után visszatértél Pakisztánba?

P: Nem, a baptista misszió Párizsba küldött 6 hónapra nyelvet tanulni, mert francia nyelvterületre akartak kiküldeni. Kamerun egyik északon fekvő városának, Dagaynak a poliklinikájára kerültem. ( Ez a mi szakrendelőinkhez hasonlít leginkább.) Ott egy lelkészházaspár volt, és én egyedül orvos. A legközelebbi korház 100 km-re volt. A körülmények nagyon rosszak voltak. Annyi eszköz állt rendelkezésemre, amennyit magammal vittem. Egy épület állt, amiben volt külön helyiség a műtéteknek – minimális felszereléssel, altatás nem volt lehetséges. A betegek sárkunyhókban, gyékényen feküdtek. Az ott tartózkodásom alatt a német és a kanadai baptisták adományából létrehoztunk öt kőházat kórtermekkel, ágyakkal. Víz sem volt. Amikor esős évszak következett, akkor dézsákban fogtuk fel az esőt. Előfordult olyan év, amikor egyáltalán nem esett. Ilyenkor a száraz folyómederben gödröket ástak, és onnan volt vizünk. Később a kanadaiak adtak pénzt, hogy kutat fúrjunk. 36 méterre ástak le, amíg találtak vizet, az is kiapadt 2 év múlva.

M: Mindezeket átszellemült mosollyal az arcodon mondod el, mintha beszélgetésünk közben ismét Kamerun száraz szavannás fennsíkjain járnál…

P: Rendkívül nehéz helyzetek álltak elő, amelyeket meg kellet oldanom. Nem volt az olyan vidám, mint ahogy most elmondom. A leprásokat csak gyógyszeresen tudtuk kezelni, az eszközhiány miatt.

M: Említenél nekünk néhány konkrét esetet, amikor Isten különös kegyelmét, gyógyítását tapasztaltátok meg?

P: Természetesen. Kamerunban a férfiak egyik pálmafa levét erjesztik meg, hogy alkoholt nyerjenek belőle. Ezért nagyon sokan isznak, és olyankor rendkívül veszélyesekké válnak a bennszülöttek. Egyik nap részeg férfiak rendkívül súlyos sérültet hoztak, akit valaki bozótvágó késsel megsebesített. A lapockája ketté volt vágva és az egyik csigolyája is nyitva volt, úgy, hogy láthatóan lüktetett a gerincvelő benne. Rettenetes látvány volt. Mondtam nekik, hogy azonnal szállítsák a kórházba, mert nincsenek eszközeim erre az esetre. Ők, mint említettem ittasak voltak, és fenyegetőztek, hogy itt és most csináljak a sérülttel valamit. A beteg is erősködött, hogy ő nem megy a kórházba. Nem tehettem mást, mint rögzíteni a csigolyát. A műtét úgy folyt, hogy a beteg két kezéhez, két lábához két-két ember állt, hogy lefogja, mivel nem volt altatási lehetőség. Én pedig a nyolc ember között, a hason fekvő beteg széthasított lapockáját varrtam össze, és dróttal stabilizáltam a csigolyát. Ezután szigorú fekvést rendeltem el, hisz egy rossz mozdulattól örökre lebénulhat, az ilyen beteg. Megbeszéltük, hogy másnap szállítjuk a kórházba a beteget. Reggel, amikor indultam a sérültért, szembe jött velem valakire támaszkodva. Nem volt hajlandó a kórházba átmenni, csak a poliklinikánkon maradni. Azon a helyen, ahol sajnos nem feleltek mag a dolgok a kórház iránt támasztott higiéniai követelményeknek , ez a súlyos eset szövődmények nélkül gyógyult meg. Nagy csodákat tett velünk az Úr!

M: Milyen jellegzetes fertőző betegségek fordultak elő?

P: Gyakran a víz fertőzött volt, emiatt sokan tífuszt kaptak, így én is többször megbetegedtem. Mivel én voltam ott egyedül orvos, ezért akkor is, ha magas lázban szenvedtem, el kellett látnom a sürgős eseteket. Volt olyan, hogy egy szülő asszonyt hoztak éjszaka, akinek komplikációk léptek fel a szülés alatt, közben elment az áram. Zseblámpa fényénél szült meg. A fellépő későbbi szövődmények ellenére az anya és a gyermeke egészséges maradt. Ennek az asszonynak a története azért is érdekes, mert a férje megfenyegette, hogy ha nem születik végre élő gyermeke, akkor elküldi. Tehát szinte a további sorsa a kezünkbe volt. Ráadásul 5 kg feletti fiúcska lett. Azt pedig tudnunk kell, hogy a fiúgyermek születése a mohamedánoknál nagy ünnep. Így az asszonyt nagy tisztesség érte, hogy férje első fiúgyermekét hozta a világra. A másik gyakori betegség, egy olyan himlő, amit többször is megkaphatnak eltérően más betegségektől. Ennek nyomán általában vírusos agyhártyagyulladás lépett fel. 360 beteget kezeltem agyhártyagyulladás miatt, ebből csak nagyon keveset vesztettünk el. Pakisztánba az amerikaiaktól tanultam e betegség speciális gyógyítását ezért lehetett, hogy ilyen jó hatásfokkal mentettük meg őket. Egy ilyen speciális kezelés során a nővér ügyetlensége miatt egy szennyezett tűvel megszúrt. Emiatt kaptam a meningitiszt. Két napig kómában voltam, mikor magamhoz tértem, antibiotikum injekciókat adtam be magamnak, de a speciális kezelést nem tudtam elvégezni magamon. Hála istennek meggyógyultam de a következménye az lett, hogy nem bírom a 30 foknál melegebbet. Ezért 1972 óta nem lehetek trópusi országban. Be kellett fejeznem a külmissziós szolgálatomat.

M: a gyógyító munka mellett milyen lelki élt folyt Kamerunban?

P: Reggeli áhítatokkal kezdődött a nap a pakisztáni reggelekhez hasonlóan. Kamerunban a körülöttünk élők vallása is mohamedán, így itt sem lehetett nyíltan evangelizálni.

M: Voltak megtérők?

P. Amikor megérkeztem, akkor a lelkész 150 megkereszteltet tartott nyilván, sajnos ebből csak 20 30-an jártak bibliaórákra, istentiszteletekre. Sokan csak számításból tértek meg, mert így a missziótól kaptak ruhát, élelmiszert. Hiszem azt, hogy Isten Igéjét továbbadva, és a Szentlélek segítségét kérve munkálkodik az Úr. Nem mi térítjük meg az embereket, a Szentlélek végzi el bennük. A mi feladatunk az Igét továbbadni. A gyógyítás mellett ez mindig is szívügyem volt.


Kovácsné Magdi, Baloghné Magdi


Napjainkban




Kamerun lakóházak