Oldaltérkép | E-mail
 
 
Gyorslinkek
   
Szavazás
Miért nem fontos gyülekezeteinkben a misszió?
    Nem üdvösség kérdése
    Nem értettük meg Jézus parancsát
    Még soha nem csináltuk
    Lelkileg kiskorúak vagyunk
    Magunk körül forgolódunk
 
Nobel-békedíj
   
 


Jimmy Carter kapta a 2002. évi Nobel-békedíjat


153 egyént és szervezetet jelöltek 2002-ben a békedíjra, János Pál pápától Bónóig, a rock-énekesig. A 2002-es év díjazottja egy olyan személy, aki már évek óta a jelöltek listáján szerepelt. A Norvég Bizottság a Béke Nobel-díját Jimmy Carter, volt amerikai elnöknek ítélte oda.

A bizottság indoklása szerint több évtizedes folyamatos tevékenységéért, a demokrácia és az emberi jogok területén, valamint a fejlődő országok támogatása területén és mindazokért az erőfeszítéseiért, amelyekkel megpróbált békés megoldásokat találni a nemzetközi konfliktusokra. Jimmy Carter 1977-től 1981-ig tartó elnöksége idején kezdeményezte az izraeli-palesztin béketárgyalásokat, amelyek eredménye volt az úgynevezett Camp David-i megállapodás és amely önmagában is békedíjat eredményezett.

Miközben az Egyesült Államok legsikertelenebb elnökének szokták nevezni, Carter a legsikeresebb ex-elnök. Mint ahogyan a Béke Nobel Bizottság indokolta, Jimmy Carter tevékenysége egymaga átfogott, a több mint száz éves Béke-díj által kijelölt több problémás területet. Az idén húsz éves fennállását ünneplő Carter Center keretében békéltetőként vett részt számos nemzetközi konfliktusban. Választási megfigyelő volt a különböző kontinenseken, harcolt a trópusi betegségek kiírtásáért, az emberi jogokért és a fejlődő országok demokratikus társadalmi és gazdasági fejlődéséért.

 
     
 
| Kezdőoldal | Kedvencek közé powered by