Oldaltérkép | E-mail
 
 
Gyorslinkek
   
Szavazás
Miért nem fontos gyülekezeteinkben a misszió?
    Nem üdvösség kérdése
    Nem értettük meg Jézus parancsát
    Még soha nem csináltuk
    Lelkileg kiskorúak vagyunk
    Magunk körül forgolódunk
 
John Ortberg tanítása
   
 


Felfedezni a szociális intelligenciát


A járművezetőknek tudniuk kell, hogy egy-egy jelzőtábla mit jelent. Jó lenne, ha az embereken is lenne olyan tábla, ami elárulja, hogy hogyan viszonyuljunk hozzájuk. Vannak ilyen jelek. Az emberek kifejezik azt ami a szívükben van. A vezetőknek fel kell ismerniük ezeket. Hatással vagyunk egymásra. Te is hatással vagy másra és mások is hatással vannak rád. Amikor találkozol valakivel, nemcsak az "eszéhez" beszélsz, hanem a "szívéhez" is. Az érzelmi kölcsönhatás minden kapcsolatra jellemző (még a házikedvenceket is azért tartjuk, mert valami érzelmi hatást váltanak ki bennünk). Nagyon fontos tehát megtanulni a "szív nyelvén" beszélni. Egy közösség, kapcsolatai révén, rendelkezik érzelmi intelligenciával. Meg kell figyelned kik azok, akik a legtöbbet beleadják? Kik azok akik a legtöbbet kivesznek belőle? Te mennyivel járulsz hozzá? Ha nem veszed észre ezeket az igényeket, közösséged elárulva, elhanyagolva érzi majd magát. Mik ezek az igények:

1. Hallgas meg! Elhallgatni a tanácsadással, a kisprédikációval és időt szánni arra, hogy meghallgassuk, mit akar a másik kifejezni és elmondani.

2. Kérlek vonj be engem is! Lelki ajándékkal rendelkeznek azok akiket vezetsz. Minden gyülekezeti tag alapvető szükséget érez arra, hogy részt vegyen a gyülekezet építésében - hiszen erre van elhívva: "Add meg nekem azt a lehetőséget, hogy a cél elérésében nekem is részem legyen." Az önkéntesek előtt álló legnagyobb akadály az, hogy nem kérte fel őket senki (Mt. 20:6-7.). Az emberek nem olyan vezetőket keresnek, akik mindent tudnak, hanem, akik bevonják őket a munkába.

3. Minden gyülekezet, csapat munkaterület, ha hozzálát a látás megvalósításához. A vezető felelőssége, hogy a csapat egységét biztosítsa. Építened kell és fenn kell tartanod az egységet. Észre kell vedd a bomlást, ha munkatársaid kapcsolata megromlik egymással és kezelned kell a betegséget, nem eltusolnod.

4. Nem világos! Ködössé válhat a szolgálat értelme és értéke. Az ember hajlamos arra, hogy elveszítse a fókuszáltságát. Minél leterhelőbb egy feladat annál nagyobb a veszélye ennek. A jó vezetőknek fell kell ismerniük ezt a veszélyt (pl. ha egy területen stagnálást észlel, valami baj lehet). A vezetőnek feladata segítenie a rá bízottaknak abban, hogy célorientáltak maradjanak.

5. Inspirálj engem! "Hozd ki belőlem a legjobbat!" Emlékeztetned kell azokat akiket vezetsz, hogy milyen fontos szerepet töltenek be a közösségben. Emlékeztesd őket arra, hogy mi az amivel hozzájárulnak a cél eléréséhez. A próbák, a terhek és a bukások elkoptatják azt a képet amit Isten rajzolt meg a szívben, lehűtik a szívet. Inspiráld őket, emlékeztetve elhívásukra és helyükre a szolgálatban.





A vezetői szerep kísértéseinek felfedése


Isten az ő szolgáit sohasem komolytalan feladatokkal látja el. Felelősségteljes feladatot ad, ami kihívást jelent, aminek meg kell fizetni az árát. Ne sérts meg valakit azzal, hogy lényegtelen "túl könnyű" munkával bízod meg. Adj lehetőséget munkatársaidnak, hogy küzdjenek, érezzék: felelősség van a válukon és fontos az, amit csinálnak.

A vezetői szerep kísértéseit négy alapvető vezetői tulajdonságon keresztül nézzük meg:

1. A kockázatvállalásban rejlő veszély. A jó vezető "általában" tevékeny ember. Kedveli a változást és sokkal jobban kész a változtatásra, mint mások. Kezdetben minden gyülekezet kockácatvállaló. Utakat próbált, lehetőségeket keresett és kockáztatott, hátha bejön egy bizonyos modszer stb. De amint egy gyülekezet a túlélésen és a szintentartáson kezd el gondolkozni a saját sírját kezdi el ásni. A vezető egyik kisértése, hogy túl messzire megy és túl sokat kockáztat. A bölcs vezető kiépít maga köré egy munkatársi közösséget, akik felé elszámolással tartozik, akik feltesznek néha egy-két "kellemetlen" kérdést. Fontos, hogy számonkérhető legyél és elszámoltatható maradj:
- A időddel (hol, mikor, mit csinálsz). A bűn az elrejtettséget keresi, járj világosságban! Nem szabad elrejtőznöd!
- Az anyagiak területén. Pénz kérdésében is átláthatónak és tisztának kell lenned.
- Lelki életeddel és a lelki növekedéseddel kapcsolatban is figyelj a számonkérhetőségre.
- Egy vezetőnek elszámoltathatónak kell maradnia a motivációival, a családi állapotával és emberi kapcsolataival is.

2. A szóbeli tehetségben rejlő veszély. A jó vezető rendelkezik a beszéd kézségével és felismeri a beszédben rejlő erőt. A vezető mestere kell legyen a szavaknak, de amikor nagy a nyomás a vezetőre veszélyt jelent az, hogy beszédkézségét nem megfelelő módon használja. A nyomás alatt, hajlamos eltávolodni az igazságtól, azért, hogy kezében tartsa az ügyet. Ha olyan problémával kerül szembe, ami rosz fényt vetne tevékenységére, vagy a helyzet kellemetlenül érinti, hajlamos kiszinezni, megszépíteni az esetet a maga javára. "A sok beszédnél elkerülhetetlen a tévedés (vétek)" (Péld 10:19) Hogy kevesebbet vétkezz, beszéj kevesebbet! Szakits időt magadnak "csenben maradni". Nem kell mindig magadra vond a figyelmet. Nem kell mindig minden vitát megnyerj, de a te "igened legyen igen..."

3. A stratégiai gondolkodásban rejlő veszély. A vezetőt bántja az erőforrások hiánya, a misszió elszáradása; a gyülekezetben tapasztalható gondokkal kénytelen együtt élni, azzal fekszik és azzal kel. Vezetőként krónikus elégedetlenségben kell szenvedned, mert ez késztet arra, hogy újabb csúcsot hódíts meg, hogy magasabb lépcsőfokra lépj. A stratégiai gondolkodás hatalmas ajándék, de vigyáznod kell amikor használod, mert ez is veszélyt rejt magában. Az a veszélye, hogy az embereket, munkatársaidat eszközként kezded el használni, hogy megvalósítsd a saját látásodat. Téged kezdenek el szolgálni. Ezt ugyan kegyesen elrejtheted, de ezzel a saját kiskirályságodat kezded el építeni és nem Isten királyságát. Kezd el gyakorolni a legkisebb, "legalacsonyabb" szolgálatokat is. Emlékezz Jézusra, ő azért jött, hogy önzetlenül szolgáljon, még a legalacsonyabb dolgokban is. Azok akik sajnálják a legegyszerűbb dolgokra odaszánni magukat, azok sokszor túl komolyan veszik önmagukat.

4. Az elszántságban rejlő veszéy. A vezető szívében mélyen ott ég a szolgálatához kötődő érzelmi kapcsolódás. Úgy érzi, hogy ez ad valamit és értelmet életének. Azok a gyülekezetek, akiknek nincsenek elszánt és lelkes vezetőik nagy bajban vannak. A jó vezető felteszi magának a kérdést: elszántságom kinek és kiről szól? Egy idő után a szolgálat a látás helyére kerülhet, ilyenkor fontosabbak lesznek a programok, a teendők, a számok. Ha vezető vagy, Isten szenvedélyes vezetővé teremtett. Vigyáznod kell, hogy szolgálatodban hova teszed a hangsúlyt. Valakinek, vagy valaminek szánod oda magad?!
 
     
 
| Kezdőoldal | Kedvencek közé powered by