Megjelent: Új Lant, 1999. VIII.


Sokáig magam se hittem el, hogy létezik ilyen. Drága feleségem 35 éven át hordozott imában az Úr előtt.

Amikor fiatal voltam tudtam, hogy van Isten, de ezt magától értetődően természetesnek is tartottam, közelebbről azonban nem érdekelt annyira.

Feleségem fiatalon hallotta meg a hívó szót és átadta magát az Úrnak. Én nem bántam, hogy minden vasárnap fogja a gyerekek kezét és mennek imaházban. Sőt még örültem is ennek. Mondtam is a feleségemnek: neked ott a helyed. Én pedig titokban boldog voltam: azt gondoltam, legalább a hobbymnak hódolhatok. Volt egy műhelyem, ott "elpiszmogtam" ezzel-azzal, cigarettáztam, szerelgettem és boldognak éreztem magamat.

Amikor hazajött a feleségem a gyerekekkel nagyon boldog volt. Elmodta nekem, hogy mit hallot az imaházban. Ha a feleségem bármit is csinált, mindig énekelt és én szívesen hallgattam. Egyszer aztán elhatároztam, hogy jó lenne meglátogatni a gyülekezetet, és úgy nyugtattam magam: ezzel én úgy sem leszek se rosszab, se jobb. Különben is, ha azért, mert elmegyek még nem leszek hívő, van nekem vallásom, katolikusnak kereszteltek. A feleségem kedvéért, ha egyszer ő kérné, hogy menjek el, hát elmegyek - mondtam magamban, de erről nem szóltam neki.

Aljött a vasárnap reggel és azt mondta a feleségem: Gyere el Isten házába. Én ennek a szívem mélyén örültem, de attól egy kicsit tartottam, vajon mit mondanak majd, talán az imaházból ki is dobnak. De legfeljebb megszégyenülök - gondoltam magamban, úgy sem akarok többet elmenni. De nem így történt. Tévedtem, mert nagy-nagy szeretettel fogadtak a tesvérek és ez nekem nagyon jól esett. Hívtak, menjek máskor is. Azután minden ünnepélyre elmentem, de a cigarettáról nem tudtam leszokni. 1987-ben aztán nyugdíjba mentem. Amikor csak tehettem mindig elkisértem a feleségemet az imaházba, de arra, hogy bemerítkezzem, nem gondoltam.

Amikor felköltöztünk Budapestre, itt is eljártam a feleségemmel az újpesti imaházba. Isten itt szólított meg, de itt is fenyített meg. Ez a fenyítés igen kemény volt. Tüdőrákban szenvedek. Viszont megértettem és elfogadtam Isten intését, ezért ma már nem zúgolódom. Áldom az Urat, mert megmentette a lelkemet és boldogan zenghetem, hogy "Jézus enyém" és én az ővé vagyok. Köszönöm Naki, hogy lemosta bűneimet.

Boldogan éneklem ma már: "Adjátok a Szent Bibliát kezembe, ez ad vigaszt a gond és baj között."


Bakucz Pál