Oldaltérkép | E-mail
 
 
Gyorslinkek
   
Szavazás
Miért nem fontos gyülekezeteinkben a misszió?
    Nem üdvösség kérdése
    Nem értettük meg Jézus parancsát
    Még soha nem csináltuk
    Lelkileg kiskorúak vagyunk
    Magunk körül forgolódunk
 
Gyerekkori emlékek
   
 


Csak úgy bolyongtam a hálon, és véletlenül találtam rátok. Mindent elolvastam és amit lehetett meghallgattam. Nagyon kedvesek voltak számomra a „Más is ember?!” c. bizonyságtételek. Teljesen megfiatalodtam amikor olvastam az idős Stelkovics Lajos bácsiról, hiszen volt szerencsém személyesen ismerni. Az első felesége halála után a felesége húgát vette el, és Almáskamaráson laktak amíg haza nem költöztek az Úrhoz. A néni nevére már nem emlékszem, csak arra, hogy volt egy hatalmas birsalma fájuk, és a néni készített nekünk csuda finom birsalma sajtot, és lekvárt.

Soha nem felejtem el, hogyan jöttek a faluba a szekerekkel a fúvószenekar. Csodaszép volt; kár, hogy nem fogott meg több embert abban az időben ez a mennyei összetartás. Az én időmben, (amikor kisgyerek voltam) még a Kádári világ volt. Mentünk az ú.n. „Imaházba”, először a Fehér néniéknél volt, aztán a Csüllög házaspárnál (ezek, mind magán házak voltak, igazi Imaház nem volt a faluban). Nagyon kemény időket éltünk abban az időben, hiszen a hitünket nem volt szabad hangoztatni. Arra emlékszem, hogy volt egy orosz tanárunk az iskolába és a lánya osztálytársam volt, akik nem messze laktak a Fehér néniék házától.

Mind ahányan voltunk valahogy mindig össze találkoztunk a fő utcán, és vagy 6-8-an mentünk az „Imaházba". Nos egyszer megkérdezte tőlem ez az osztálytársnőm, hogy minek megyünk mi minden vasárnap a Fehér néniék házához Hát abban az időben ez a kérdés kényes volt, így nem volt szabad megmondanom az igazat, csak annyit mondtam, hogy beszélgetünk, és énekelünk. De közben tudtuk, hogy amíg mi hallgatjuk Isten igéjét, ők kívülről hallgatóztak.

Ez nem zavart bennünket, aztán érdekes mód valahogy hozzá tartoztunk a mindennapok vasárnapjához, hogy mi megyünk, énekelünk, és kész ezt elfogadták. Ebből nagyobb galibánk nem származott, de az már baj volt, hogy édesapám nem akart tartozni a pártba. Ö mindentől függetlenül élt; ugyan eljárt a Gyülekezetbe, de nem volt aktív tagja. Aztán 1998-ban súlyos beteg lett, és édesanyámmal együtt beköltöztek az én hátra hagyott Budapesti lakásomba. 1999-nyarán édesapám kérte magát a Gyülekezet felvételébe (Újpesti Baptista Gyülekezetbe), a súlyos beteg ágyán tett gyönyörű szép bizonyságtételt, és ott a beteg ágyán, miután mozgásképtelen volt, merítette be az Újvári Ferenc, és néhány presbiter. Sajnos édesapa az évben haza költözött, de immár tiszta szívvel megtérten.
 
     
 
| Kezdőoldal | Kedvencek közé powered by