Oldaltérkép | E-mail
 
 
Gyorslinkek
   
Szavazás
Miért nem fontos gyülekezeteinkben a misszió?
    Nem üdvösség kérdése
    Nem értettük meg Jézus parancsát
    Még soha nem csináltuk
    Lelkileg kiskorúak vagyunk
    Magunk körül forgolódunk
 
Beregszászon és Munkácson
   
 
2004. április 9-12. néhányan Magyarországról (Rozgonyi István, Nagy-Kaszáné Somogyi Ilona, Nagy-Kasza Dániel) Beregszászon és Munkácson lehettünk, ahol legfőképpen Isten evangéliumának hirdetésével tevékenykedtünk. Nehra Valentint a Beregszászi Baptista Gyülekezet vezetőjét kérdeztük az ottani magyarok helyzetéről és a baptista misszióról.


A kijevi teológia hallgatójaként milyen státuszban vagy Beregszászon?

Négy éve vagyok már Beregszászon. Nem lelkipásztorként vagyok felavatva, de mintegy ügyintéző lelkipásztori munkát végzek. Amikor rámbízták a beregszászi gyülekezet gondozását és vezetését, avatásomkor csak annyi kitétel hangzott el, hogy nem meríthetek be és nem adhatok össze párokat. Ezeket általában egy vagy Magyarországról, vagy innen a környékbeli ukrán gyülekezetből meghívott lelkipásztor szokta helyettem elvégezni. Beregszász az egyetlen kárpátaljai gyülekezet, ahol két nyelven hangzik az Isten igéje. Egy gyülekezet van, de tolmácsolással a magyar és az ukrán anyanyelvűek is megérthetik az igehirdetést. Sokan mondják mindkét oldalról, hogy szakítsuk szét a gyülekezetet, legyen egy külön magyar és egy külön ukrán nyelvű közösség, de ez véleményem szerint a gyülekezet halálát jelentené. Nem mondhatjuk pl. egy ukrán érdeklődőnek, hogy ide ne gyere, mert ez a magyarok gyülekezete, menj az ukránokhoz. Sokkal vonzóbb és ütőképesebb egy olyan gyülekezet, ahol nem okoz gondot a nemzetiség és származás kérdése. Mindenesetre ameddig lehet és rajtam múlik, megpróbálom egyben tartani és egységre tanítani a közösséget.

Mikor volt utoljára bemerítés és mikorra várható a következő?

Az Isten kegyelméből 2003. június 1-jén nyolc embert merítettünk be, 4 magyar és 4 ukrán anyanyelvűt. Magyarországról jött Papp János misszióigazgató és ő végezte el ezt a feladatot. A következőt nyárra (2004.) tervezzük, eddig öt jelentkező van, 4 magyar és 1 ukrán anyanyelvű.

Milyen missziós lehetőségeket tudtok kihasználni?

Három éve működik nálunk a lakótelepi misszió. Egy nagyon lezüllött környéken egy óvodában bérelünk termet, ahol hetente kétszer tartunk bibliatanulmányozást. Ezen kívül minden nyáron szervezünk azon a környéken szabadtéri evangelizációs alkalmakat. Hála az Istennek, hogy ennek eredményeképpen már hét ember merítkezett be és lett nálunk gyülekezeti tag.
A gyerekmunkát három területen végezzük. Az egyiket magyar nyelven, ez házicsoportként működik. A másikat ukrán nyelven az imaházban tartjuk és a harmadik a Magyarországon is jól ismert AWANNA klub. Az AWANNA klub (ukránul: Ukrajna jövője) nálunk két hónapja indult és egy olyan ukrán gimnáziumban adtak nekünk helyet ahova nem engedték be az ortodoxokat sem és a pravoszlávokat sem. Az AWANNA klubban jelenleg a kevés magyar érdeklődő miatt ukrán nyelven tanítunk, a magyarokkal külön kis csoportban is foglalkozunk és tervezzük, hogy még ebben az évben elindítunk egy külön magyar nyelvű klubot.
Egy holland missziós csoport segítségével gyerektáborokat is szoktunk szervezni. Ebben az évben 3 tábort szeretnénk megszervezni, kettőt gyerekek és kisiskolások és egyet fiatalok számára.

Milyen célokat tűztetek ki magatok elé ebben az évben?

A gyerektáborokat már említettem. Szeretnénk minél több fiatalt elérni a városban, főleg erre koncentrálunk most. Az AWANNA klub beindítása is már félig megvalósult, mostmár csak elég magyar gyereket kell toborozzunk, hogy a terv teljesen megvalósulhasson. Tervezzük még, hogy most nyáron felújítanánk az imaházat, kicsit elhasználtuk már, de ezzel is lépésenként haladunk, tavaly például a kazánt cseréltük ki. Jó volt látni, hogy a közös célok eléréséért nőtt a gyülekezeti egység is.

Mit üzensz az olvasóknak?

Arra szeretném kérni a testvéreket, hogy amikor ezeket a sorokat olvassák, mondjanak el a mi mennyei Atyánknak egy hálaimát, hogy még mindig megáldja fáradozásainkat. Kérlek imádkozzatok, hogy az Úr hívjon és küldjön el Kárpátaljára minél több missziómunkást Magyarországról is.


Ha valaki szeretne több információt kapni a beregszászi gyülekezetről vagy az ott folyó misszióról a következő email címen kaphat felvilágosítást: negro@mk.uz.ua


Nagy-Kasza Dániel






A beregszászi baptista gyülekezet.




Rozgonyi István, Nehra Valentin és Nagy-Kasza Dániel



A fényképek 2004. április 11. és 12-én készültek.

 
     
 
| Kezdőoldal | Kedvencek közé powered by