Nekünk határozott hitet kell prédikálnunk testvéreim mert Isten nekünk egészen határozott megbízást adott. Nekünk nem szabad csak úgy útközben a megbízást kigondolni. A Biblia nem azt mondja, hogy az emberek kedvéhez, vagy tetszéséhez alkalmazkodjunk. Az írásbeli igazság nem viasztömb, melynek tetszésszerinti formát adhatunk; nem posztódarab, amelyet a mindenkori divat szerint szabhatunk. A nagy gondolkodók persze úgy tekintik a Bibliát, mint egy betűkkel tele szekrényt, amelyet az ember játékban tetszés szerint összerakhat; vagy mint valami bűvészflaskót, amelyből azt tölthetik ki, amit akarnak, az ateizmustól a spiritizmusig. Én még a régi iskolából való vagyok és nem tudok e nézet előtt térdre esni és azt imádni. Amit a Biblia mond, az bizonyos; nincs előtte sem de, sem talán , sem lehet; nincs mögötte 50 000 féle kifogás, kikötés; úgyhogy végül egészen más valami volna igaz. Nekem ki van jelentve, mint megdönthetetlen tény és annak ellentéte halálos tévedés és a hazugságok atyjától származik.

Ha tehát mi azt hisszük, hogy van egy dolog, amit igazságnak és van egy, amit hazugságnak hívnak; ha mi hisszük, hogy a Biblia igazságokat tartalmaz és hogy az evangélium valami bizonyos dolog, amit az embereknk hinniük kell: akkor hozzánk az illik, hogy határozottan tudjuk azt, amit tanítani akarunk és azt tisztán és határozottan tanítsuk. Az emberek, akikkel dolgunk van, vagy elvesznek, vagy elvesznek, vagy üdvözülnek és hamis tan által bizonyára nem üdvözülnek. Azonkívül annak az Istennek, akinek mi szolgái vagyunk, annak sem válik tisztességére, ha mi hazugságokat prédikálunk. Nem is fog bennünket megjutalmazni és nem fogja azt mondani: „Nagyon jól van jámbor és hű szolgám, te az evangéliumot olyan ügyesen elcsavartad, mint még előtted soha senki!” Nagyon komoly helyzetben vagyunk és nekünk úgy kell éreznünk és beszélnünk, hogy Isten szavánál sem kevesebbet, sem többet nem kell szólnunk, de ezt a szót úgy kell prédikálnunk, hogy az emberek - gondoljanak bár róla amit akarnak – legyenek meggyőződve a mi Istenben való hitünkről és ebben a hitben való rendíthetetlenségünkről.

Miben kell hát testvérek eltökélteknek lennünk? Hiszen élnek olyanok is, akik úgy vélekednek, hogy szilárd vallástétel általában nincs is. „Egy pár tantétel megállapítható talán szilárdul - szólt minap valaki hozzám – az pl. eléggé biztos, hogy vab egy Isten; de személyéről nem kellene tantételeket felállítani. Sokat lehetne itt a panteizmus javára mondani.” Ilyen emberek csúsznak be a prédikátori tisztbe; de legtöbbnyire olyan ravaszok , hogy tágkeblűségüket keresztyéni kifejezésmódok mögé rejtik.

Mi azonban tudjuk, én mindenesetre tudom, hogy van egy Isten és úgy prédikálom ezt, mint olyan valaki, aki erről rendületlenül bizonyos. Ő az égnek és földnek teremtője, a gondviselésnek Ura, a kegyelemnek Istene; áldassék neve mindörökké! Ezen éppenséggel nem vitatkozunk.

Hisszük továbbá, hogy az a könyv, amelyet Bibliának nevezünk, Istennek szava és általa sugallt Nem olyan értelemben sugallt, mint Shakespeare és Milton, hanem végtelenül magasabb értelemben, úgyhogy – ha megvan a helyes szövegünk – annak szavai csalhatatlanok. Hisszük, hogy az a könyv Isten műve, tökéletes, a legfelsőbb törvényszék, a bíró, akit a pernek véget vet. Amilyen kévéssé jutna eszembe Teremtőmnek káromlása, éppen olyan kevéssé kételkedem igéjének csalhatatlan voltában.

Hiszünk egészen szilárdan a Szentháromság tanában is. Nem tudjuk ugyan megmagyarázni, hogy az Atya, a Fiú és a Lélek miként önálló és tökéletes magában mindegyik és miként egy mind a három, úgyhogy csak egy Isten van: de mi valóban hisszük ezt és fogjuk is prédikálni mindenféle eretnekkel szemben.

Azután testvérek, mi nem prédikálunk kétértelmű hangon a Jézus Krisztus, a mi Urunk által való megengesztelésről. A „vérnek” nem szabad a mi prédikációnkból hiányozni, különben hiányzik az „élet” is. Az evangéliumra is érvényes: „az élet a vérben”. Krisztusnak sajátos helyettesítését, övéiért való helyettes áldozatát, hogy általa ők éljenek; ezt kell nekünk halálunkig hirdetni.

Nekünk nem szabad egy pillanatig sem bizonytalanságban lennünk Istennek felséges áldott szelleméről: annak meglételéről, személyéről, hatásáról, befolyásának szükségéről, arról a bizonyosságról, hogy senki, Isten Lelke nélkül újból nem születhetik… Nekünk nem szabad vonakodni ez igazságok hírdetésétől.

Az újjászületésnek feltétlen szükséges volta is kétségtelenül bizonyos. Nekünk nem szabad gyülekezeteinket megmérgezni azzal az állítással, hogy elég az erkölcsi javulás, hanem újra meg újra kell hangoztatnunk: „Szükséges nektek újjászületnetek!” Nekünk nem szabad hallgatóinknak hízelegnünk, hanem folyton, újra azt kell mondanunk, hogy született bűnösök és született szentekké kell lenniük, különben sohasem látják meg Istennek arcát.

Nekünk nem szabad tertózkodóknak lennünk a rettentő bajjal, a bűnnel szemben. Szomorúsággal, de nagyon határozottan kell róla beszélnünk. És ha néhány nagyon okos ember súlyos kérdéseket vet is fel a pokolról, mi akkor is hirdetjük a mindenhatónakijesztő igéjét: „Ők mennek az örök gyötrelemre; az igazak pedig az örök életre.”

Arról a felséges igazságról, hogy az üdvösség csupán kegyelemből van, szintén nem fogunkbizonytalan hangon tanúskodni. Ha mi magunk meg vagyunk mentve, akkor tudjuk, hogy csak a mindenható kegyelem vitte azt véghez és érezzük, hogy annak másoknál is éppen úgy kell lenni. Életben és halálban teljes erővel kiáltjuk: kegyelem, kegyelem, kegyelem!

Nagyon határozottan fogunk nyilatkozni a hit által való megigazulásról is, mert az üdv nem cselekedetekből származik azért, hogy ne dicsekedjék senki… A Megváltóban való hit a megmentő kegyelem, amelynek összes hallgatóink szívébe való beplántálását kérjük Urunktól.

Mindent, amit az Írás szerint igaznak tartunk, prédikáljunk határozottan és anélkül, hogy az embereket megkérdeznénk: „Mit szeretnétek hallani?” Vagy anélkül, hogy mentegetve hozzátennénk: „Ez az én nézetem, de egy más nézetnek szintén van jogosultsága.” Mi az evangéliumot általában nem prédikáljuk a magunk nézetének, hanem Isten szavának, JHWH bizonyságának saját fiáról és JHWH végzésének az elveszettek megmentésére. Amire Isten minket tanított, azt tanítjuk mi is; ha pedig azt nem tesszük, akkor nem vagyunk méltók tisztünkre. Aki ismeri Isten szavát, hirdesse azt hűen és az ellentmondóknak csak egy mondattal válaszoljon: Így szól az Úr!