1. fejezet

“mit kell nekem cselekednem, hogy üdvözüljek?” (Csel. 16: 30)

E világ vadonában bolyongva, egyszer egy nyomorúságos odúhoz érkeztem. Ott azután lepihentem, s elaludván, álmot láttam. Egy ember tûnt fel elõttem: testét rongyok fedték, arcát a házától elfordította, könyv volt a kezében és nagy teher a hátán; És mi mindnyájan olyanok voltunk, mint a tisztátalan, és mint megfertéztetett ruha minden mi igazságaink, és elhervadánk, mint a falomb mindnyájan, és álnokságaink, mint a szél, hordának el bennünket!(Ésa. 64: 5); Mert bűneim elborítják fejemet; súlyos teherként, erőm felett.(Zsolt. 38: 5); Ezenképpen azért valaki közületek búcsút nem vesz minden javaitól, nem lehet az én tanítványom.(Luk. 14: 33). Ránéztem és láttam, hogy a könyvet kinyitotta, olvasott belõle, s miután olvasott, sírva fakadt és remegés fogta el. Azután, mivel nem tudott erõt venni magán, panaszosan jajgatásba tört ki és így kiáltott: “Mit cselekedjem?” “Mert ha az angyaloktól hirdetett beszéd erõs volt és minden bûn és engedetlenség elvette igazságos büntetését. Mimódon menekedünk meg mi, hogyha nem törődünk ily nagy üdvösséggel? Amelyet, miután kezdetben hirdetett az Úr, azok, akik hallották, biztosítottak számunkra,(Zsid. 2: 2-3) Ebben a siralmas lelkiállapotban tért haza, és nagy megerőltetésébe került, hogy baját felesége és gyermekei előtt leplezze. De nem hallgathatott sokáig, mert nyugtalansága nőtt-nőt. Ezért végül feltárta előttük szívét, s így szólt: “Drága feleségem, s ti drága gyermekeim! Én, a ti szerető társatok, elpusztulok a nagy teher miatt, amely súlyosan nehezedik rám! Sőt, mi több, biztos tudomásom van róla, hogy ezt a mi városunkat (ti. a világot) égi tűz fogja fölemészteni, s a borzasztó veszedelemben mi mindannyian, én, te feleségem, s ti, édes gyermekeim, nyomorultan elveszünk, ha csak szabadulásunkra (melyet még sehol sem látok) biztos módon nem lelünk.”

Ez a beszéd nagyon lesújtotta a család tagjait. Nem azért, mintha hitték volna, hogy való, amit hallottak, hanem mert attól féltek, hogy valami megzavarta az apa eszét. Ezért, minthogy éppen beesteledett, és mert abban reménykedtek, hogy majd az álom magához téríti az apát, nagy sietve ágyba fektették. De az éjszaka éppoly kevéssé hozta meg számára a nyugalmat, mint a nappal: alvás helyett sóhajok és könnyek közt töltötte. Virradatkor tudakozódtak hogylétéről, s azt a választ kapták, hogy mind rosszabbul érzi magát. Újra hajtogatta a mondottakat, de övéi nem hallgattak reá. Úgy vélekedve, hogy rideg és elutasító bánásmóddal el tudják űzni rossz kedvét, hol kigúnyolták, hol korholták, hol meg teljesen mellőzték. Erre õ visszavonult szobájába, hogy szánalommal imádkozzék értük, és kiöntse a maga nyomorát. Magányosan kijárogatott a földekre is, néha olvasgatva, néha imádkozva, s néhány napig így töltötte idejét.
Így láttam őt már most egy idő múlva, amint járt-kelt a földeken, szokása szerint nagy lelki bánattal olvasgatva könyvéből, s miután olvasott, mint már előbb tette, ismét így kiáltott fel: “Mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek?”Láttam, hogy ide-oda tekinget, mintha futásnak akarna eredni, de mégsem mozdul el helyéből, mert nyilván nem tudta, melyik ösvényen induljon el.

Azután láttam, hogy egy Evangélista nevű férfiú közeledett hozzá és kérdezte tőle: " “Miért keseregsz?

“Ó, uram – válaszolt õ –, a kezemben levő könyvből látom, hogy halálra vagyok kárhoztatva, s az után, hogy ítéletre kell mennem; És miképpen elvégezett dolog, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután az ítélet (Zsid. 9: 27). Én pedig úgy találom, hogy sem az előbbire kész, sem az utóbbira képes nem vagyok; Vajon megállhat-é szíved, avagy erősek lesznek-é kezeid azokban a napokban, mikor én számolok veled? Én, az Úr, szólottam és meg is cselekszem. (Ez. 22: 14)”.

Evangélista erre így szólt hozzá: “Miért nem vagy kész a halálra, hiszen az élet oly sok nyomorúsággal van tele?”

“Mert félek – felelte az ember –, hogy a teher, ami a hátamon van, mélyebbre fog húzni a sírnál, s magával ránt a tűzbe. Mert készen van a szörnyű tűzhely régen, készen áll az már a királynak is, mélyen és szélesen csinálta azt, máglyájában tűz és fa bőven; az Úr fuvallata gyújtja meg azt, mint kénköves patak. (Ézs. 30: 33). És ha nem vagyok képes a tömlöcbe menni, uram, nem leszek képes az ítéletre sem menni, s onnan a bűnhődésre; ezek a gondolatok késztetnek jajgatásra engem.”

“Ha így áll a dolog – szólt Evangélista – miért vesztegelsz?”

“Mert nem tudom – válaszolta õ –, merre menjek?”

Evangélista erre egy pergamentekercset adott neki, melyre ez volt írva: “Menekülj az eljövendõ harag elöl”

Kicsoda intett meg titeket, hogy az Istennek elkövetkezendõ haragjától megmeneküljetek? (Mt. 3: 7b) Az ember elolvasta az Írást, és Evangélistára félénk pillantást vetve így szólt: “De hát hová fussak?”

Evangélista ekkor ujjával egy széles mezõ fölött messzire mutatva, így felelt: “Látod ama szoros kaput?” Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az az út, amely a veszedelemre visz, és sokan vannak, a kik azon járnak. Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt.(Mt. 7: 13-14)

“Nem” – mondta az ember.

“Ama fénylõ világosságot sem látod?” – kérdezte a másik. Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága.(Zsolt. 119: 105), És igen biztos nálunk a prófétai beszéd is, amelyre jól teszitek, ha figyelmeztek, mint sötét helyen világító szövétnekre, míg nappal virrad, és hajnalcsillag kél fel szívetekben (2Pét. 1: 19).

“Úgy tetszik, hogy látom” – felelte õ.

“Ne téveszd tehát szem elõl azt a világosságot, hanem egyenesen arra tarts, és csakhamar meglátod a kaput, amelyen ha kopogtatsz, megmondják neked, mit kell cselekedned”.


2. fejezet

“Valaki az eke szarvára veti kezét, és hátra tekint, nem alkalmas az Isten országára.” (Luk. 9: 62)

Mármost láttam álmomban, hogy az ember, futásnak ered; de még nem jutott messze hajlékától, mikor felesége és gyermekei észrevették, és kezdtek utána kiabálni, hogy forduljon vissza. De õ befogta fülét, s csak futott tovább, így kiáltván: “Élet! Élet! Örök élet!” “Ha valaki én hozzám jõ, és meg nem gyûlöli az õ atyját és anyját, feleségét és gyermekeit, fitestvéreit és nõtestvéreit, sõt még a maga lelkét is, nem lehet az én tanítványom.”(Luk. 14: 26). Nem tekintett hátra, “Mentsd meg a te életedet, hátra ne tekints” hanem sietve haladt tova a mezõn. A szomszédok is elõjöttek, hogy lássák õt, amint szalad “mindazok is, akik barátaim, az én tántorodásomra figyelmeznek, mondván: Talán megbotlik és megfoghatjuk õt, és bosszút állhatunk rajta”(Jer. 20: 10), s futása közben némelyek gúnyolódtak rajta, mások meg fenyegették, ismét mások utána kiabáltak, hogy térjen vissza; kettõ pedig közülük elhatározta, hogy erõszakkal visszahozza õt. Az egyiknek Csökönyös, a másiknak Simulékony volt a neve. Az ember eközben már jó messze járt, de miután elhatározták, hogy utána mennek, s meg is tették, rövid idõ alatt utolérték.

“Szomszédok – így szólt az ember –, miért jöttök utánam?”

“Rá akarunk bírni arra, hogy visszatérj” – hangzott a felelet.

“Abból pedig nem lesz semmi” – mondta az ember. “Ti Romlás városában laktok, mely – jól tudom – az én szülõföldem is; de ott elõbb-utóbb halál vár reátok, és sokkal mélyebbre fogtok süllyedni a sírnál, oly helyre, mely kénköves tûzzel ég. Törõdjetek bele, jó szomszédok, s jöjjetek ti is inkább velem!

“Hogyan? – mondta Csökönyös –, odahagyjuk barátainkat, és hátat fordítsunk a megszokott kényelemnek?”

“Igen – felelte Keresztyén – (mert így hívták), minthogy mindaz, amit elhagynátok, összehasonlítani sem lehet a legkisebbel sem azon örömök közül, melyeket én keresek; “Mert a mi pillanatnyi könnyû szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsõséget szerez nékünk; Mivelhogy nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók.”(2Kor. 4: 17-18) Ha velem jöttök s kitartatok, éppoly jól jártok, mint én! Mert ahova én megyek ott bõség van “Az én atyámnak mily sok bérese bõvölködik kenyérben, én pedig éhen halok meg!”(Luk. 15: 17). Jertek hát, s gyõzõdjetek meg szavaim igazságáról”

Csökönyös: “Milyen dolgokat keresel, hogy elhagyod az egész világot, csakhogy megtaláld azokat?”

Keresztyén: “Örökséget keresek, mely romolhatatlan, szeplõtelen és soha el nem múló, melyet a mennyekben tartanak és õriznek “Romolhatatlan, szeplõtelen és hervadhatatlan örökségre, a mely a mennyekben van fenntartva számunkra”(1Pét. 1: 4), “Így azonban jobb után vágyódnak, tudniillik mennyei után; azért nem szégyenli õket az Isten, hogy Istenöknek neveztessék, mert készített nékik várost.”(Zsid. 11: 16)<, s a meghatározott idõben azoknak lesz osztályrészük, akik komolyan igyekeznek utána. Íme, olvashatjátok könyvembõl, ha úgy tetszik.”

Csökönyös: “Ugyan! El a te könyveddel! Visszatérsz-e velünk, vagy sem?”

Keresztyén: “Nem, én aztán nem, mert kezemet az eke szarvára vetettem” “Valaki az eke szarvára veti kezét, és hátra tekint, nem alkalmas az Isten országára.”

Csökönyös: “Jöjj hát, Simulékony szomszéd, forduljunk vissza s térjünk nélküle haza; van önhitt õrülteknek egy fajtája, akik ha valami rögeszméjük támad, bölcsebbeknek látszanak a maguk szemei elõtt, mintsem hét olyan, aki okos feleletet ad” “Bölcsebb a rest a maga szemei elõtt, mint hét olyan, aki okos feleletet ád.”

Simulékony: “Ne becsméreld õt! Ha igaz az, amit jó Keresztyén mond, akkor azok a dolgok, amik után törekszik, csakugyan jobbak a mieinknél. Szívem hajlik rá, hogy szomszédommal tartsak.”

Csökönyös: “Hogyan? Hát már neked is elment az eszed? Hallgass a szóra és gyere vissza! Ki tudja, mibe loval még bele ez a hígvelejû ember? Legyen eszed és gyere vissza, ha mondom.”

Keresztyén: “Ellenkezõleg! Inkább tarts te is Simulékony szomszéddal! Azok a dolgok, amelyekrõl szóltam, elérhetõk, sõt az azoknál felségesebbek is. Ha nem hiszel nekem, olvasd e könyvet és meglátod, hogy az ott találhatók igazsága annak vérével van megpecsételve, aki azt örökségül reánk hagyta.”

Simulékony: “Nos, Csökönyös szomszéd, kezdem rászánni magam, hogy elmenjek ezzel a jó emberrel, s megosszam vele sorsomat. De mondd csak, kedves útitársam, tudod-e az utat, mely ahhoz a kívánatos helyhez vezet?”

Keresztyén: “Evangélista nevû ember utasított, hogy ama szoros kapu felé siessek, mely elõttünk van, ott azután a további útbaigazítást megkapjuk.”

Simulékony: “Jöjj hát, édes szomszéd, menjünk!”- Így aztán együtt indultak útnak.

Csökönyös: “Én pedig visszatérek. Nem akarok ilyen eltévelyedett rajongóknak útitársai lenni.”

Láttam azután álmomban, hogy mikor Csökönyös hazafelé indult, Keresztyén és Simulékony folytatták útjukat a térségen át, és beszédbe elegyedtek egymással.

Keresztyén: “Nahát, Simulékony szomszéd, hogy vagyunk? Örvendek, hogy hallgattál a szóra, hogy velem jöjj. Ha Csökönyös annyira érezte volna a most még láthatatlan dolgok erejét és borzalmait, mint magam, nem fordított volna oly hetykén hátat nekünk.”

Simulékony: “Hadd halljam hát, Keresztyén szomszéd – most, hogy csak magunkban vagyunk –, bõvebben, milyen dolgok azok tulajdonképpen, amelyek felé sietünk, és hogy szerezzük meg azokat?”

Keresztyén: “Elmémmel jobban el tudom képzelni, mint számmal szólni róluk; mivel azonban tudni kívánod, hát olvasok azokról könyvembõl.”

Simulékony: “S úgy hiszed, hogy könyved szavai feltétlenül igazak?”

Keresztyén: “Úgy bizony, mert attól származnak, aki hazudni nem tud” “Az örök élet reménységére, melyet megígért az igazmondó Isten örök idõknek elõtte”(Tit. 1: 2)

Simulékony: “Rendben van. Akkor hadd hallom, mik azok a dolgok?”

Keresztyén: “Örökkévaló királyság és örök élet, melyet azért adnak nekünk, hogy örökké a mienk legyen” “Mert ímé, új egeket és új földet teremtek, és a régiek ingyen sem említtetnek, még csak észbe sem jutnak”(Ésa. 65: 17) “Az én juhaim hallják az én szómat, és én ismerem õket, és követnek engem. És én örök életet adok nékik; és soha örökké el nem vesznek, és senki ki nem ragadja õket az én kezembõl. Az én Atyám, aki azokat adta nékem, nagyobb mindeneknél; és senki sem ragadhatja ki azokat az én Atyámnak kezébõl.”(Ján. 10: 27-29)

Simulékony: “Jó. És azután?”

Keresztyén: “Számunkra van fenntartva a dicsõség koszorúja és olyan öltözet, melyben tündökölni fogunk, mint a nap az ég boltozatán” “Végezetre eltétetett nékem az igazság koronája, melyet megád nékem az Úr ama napon, az igaz Bíró; nemcsak nékem pedig, hanem mindazoknak is, akik vágyva várják az õ megjelenését.”(2Tim. 4: 8) – “És ott éjszaka nem lesz; és nem lesz szükségök szövétnekre és napvilágra; mert az Úr Isten világosítja meg õket, és országolnak örökkön örökké.”(Jel. 22: 5) – “Akkor az igazak fénylenek, mint a nap, az õ Atyjoknak országában. Akinek van füle a hallásra, hallja.”(Mt. 13: 43)

Simulékony: “Ez nagyon kellemes. És még valami más?”

Keresztyén: “Sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert annak a helynek a Gazdája minden könnyet letöröl szemeinkrõl” “Elveszti a halált örökre, és letörli az Úr Isten a könnyhullatást minden orcáról: és népe gyalázatát eltávolítja az egész földrõl; mert az Úr szólott.”(Ézs. 25: 8) – “Nem éheznek többé, sem nem szomjúhoznak többé; sem a nap nem tûz rájok, sem semmi hõség: Mert a Bárány, aki a királyiszéknek közepette van, legelteti õket, és a vizeknek élõ forrásaira viszi õket; és eltöröl Isten az õ szemeikrõl minden könnyet.”(Jel. 7: 16-17) – “És az Isten eltöröl minden könnyet az õ szemeikrõl; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsõk elmúltak.”(Jel. 21: 4)

Simulékony: “És kik lesznek ott velünk?”

Keresztyén: “Kérubok és szeráfok “Szeráfok állanak vala felette: mindeniknek hat-hat szárnya vala: kettõvel orcáját fedé be, kettõvel lábait fedé be, és kettõvel lebegett”(Ésa. 6: 2) – “És látám, és hallám a királyiszék, a lelkes állatok, és a Vének körül sok angyalnak szavát; és az õ számuk tízezerszer tízezer és ezerszer ezer vala”(Jel. 5: 11), oly teremtmények, akiknek a látása elvakítá szemeidet. Ezren és tízezren, akik elõttünk oda bementek, akiknek egyike sincs a másik bántalmára, mert szeretettel és szentséggel teljesek, járván az Isten elõtt, s állván az Õ jelenlétében kedve szerint örökre. Aztán ott látni fogjuk a Véneket, fejükön aranykoronákkal “És a királyiszék körül huszonnégy királyiszék vala; és a királyiszékekben látám ülni a huszonnégy Vénet fehér ruhákba öltözve: és a fejükön arany koronák valának.”(Jel. 4: 4), látni fogjuk arany lantjaikkal a szüzeket, látni fogjuk azokat a férfiakat, akiket darabokra vagdaltak, megégettek, vadállatokkal szétmarcangoltattak, a tengerbe vetettek, mert szerették annak az országnak Urát, akik ott mind boldogok, felöltöztetve halhatatlanságba, mint egy ruhába” “Azért is sóhajtozunk ebben, óhajtván felöltözni erre a mi mennyei hajlékunkat; Ha ugyan felöltözötten is mezíteleneknek nem találtatunk! Mert akik e sátorban vagyunk is, sóhajtozunk megterheltetvén; mivelhogy nem kívánunk levetkõztetni, hanem felöltöztetni, hogy a mi halandó, elnyelje azt az élet. Aki pedig minket erre elkészített, az Isten az, aki a Lélek zálogát is adta minékünk.”(2Kor. 5: 2-5)

Simulékony: “Ezeknek a puszta hallása is elragadja a szívet. Hanem örvendezhetünk-e valóban ezeknek a dolgoknak, s hogyan lehetünk azoknak részeseivé?”

Keresztyén: “Az Úr, annak az országnak az uralkodója, megíratta ebben a könyvben “Oh mindnyájan, kik szomjúhoztok, jertek e vizekre, ti is, kiknek nincs pénzetek, jertek, vegyetek és egyetek, jertek, vegyetek pénz nélkül és ingyen, bort és tejet. Miért adtok pénzt azért, ami nem kenyér, és gyûjtött kincseteket azért, ami meg nem elégíthet? Hallgassatok, hallgassatok reám, hogy jót egyetek, és gyönyörködjék lelketek kövérségben.”(Ésa. 5: 1-2) – “Minden, amit nékem ád az Atya, én hozzám jõ; és azt, a ki hozzám jõ, semmiképpen ki nem vetem.”(Ján. 6: 37) – “És monda nékem: Meglett. Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég. Én a szomjazónak adok az életvizének forrásából ingyen.”(Jel. 21: 6) – “És a Lélek és a menyasszony ezt mondják: Jövel! És a ki hallja, ezt mondja: Jövel! És a ki szomjúhozik, jöjjön el; és a ki akarja, vegye az élet vizét ingyen.”(Jel. 22: 17), s ennek lényege az, hogy amilyen igazán óhajtjuk elnyerni az ígéreteket, oly igazán megadja Õ mindezt ingyen minekünk.

Simulékony: “Jó, édes társam, örömmel hallom e dolgokat. Akkor hát gyere, siessünk!”

Keresztyén: “Én nem tudok olyan gyorsan járni, ahogy szeretnék, mert nagy teher nyomja a hátamat.” Most láttam álmomban, hogy, miközben beszélgettek, egy nagyon iszapos mocsárhoz érkeztek, amely a síkság közepén volt, és mivel óvatlanok voltak, hirtelen mind a ketten beleestek. A mocsár neve Csüggedés volt. Egy darabig gázoltak benne, összevissza sározva magukat, és Keresztyén a hátán lévõ teher miatt már kezdett süllyedni.

Simulékony ekkor megszólalt: “Hát Keresztyén szomszéd, hol vagy te most?”

Keresztyén: “Valójában magam sem tudom.”

Simulékony pedig haragra lobbanva, bosszúsan mondta társának: “Ez hát az a boldogság, melyrõl nekem egész idáig beszéltél? Ha a mi vállalkozásunknak már a kezdete ilyen szerencsétlen, ugyan mit várhatunk még attól, ami e között és utunk vége között van? Csak életemet menthessem meg innen, felõlem aztán birtokolhatod egymagad azt a dicsõ országot!” – Ezek után néhány kétségbeesett nekirugaszkodással a mocsár azon széle felé tartva, amely háza irányába volt, kiszabadult a mocsárból, majd gyorsan elsietett, és Keresztyén nem látta többé.
Eközben Keresztyén magára hagyatva ide-oda vergõdött a Csüggedés mocsarában, de közben mindinkább abba az irányba igyekezett, mely háza ellenében a szoros kapu felé mutatott. Ennek ellenére mégsem tudott a mocsárból kiszabadulni, a hátára nehezedõ teher miatt. Azután egy embert láttam álmomban hozzá közeledni, akinek Segítõ volt a neve, s ez megkérdezte õt, hogy mit csinál ott?

Keresztyén: “Uram, egy Evangélista nevû ember biztatott fel engem, hogy erre az útra térjek, s ama szoros kapu felé utasított, hogy a bekövetkezendõ haragot elkerüljem; s amint errefelé jöttem, ide beleestem.”

Segítõ: “De hát miért nem követted a nyomokat?”

Keresztyén: “A félelem annyira szorongatott, hogy a legközelebbi útra menekültem, s így estem bele a mocsárba.”

Segítõ: “Add ide a kezed.” Keresztyén odaadta. Segítõ kihúzta õt a mocsárból. “És kivont engem a pusztulás gödrébõl, a sáros fertõbõl, és sziklára állította fel lábamat, megerõsítvén lépteimet.”(Zsolt. 40: 3), szilárd talajra állította lábát, és bátorította, hogy folytassa útját.

Ekkor oda léptem ahhoz, aki õt kiszabadította, s megkérdeztem tõle: “Uram, miért nem teszik a lapályon járhatóvá azt az utat, amely Romlás városától a szoros kapuhoz vezet, hogy a szegény utasok biztosabban eljussanak oda?”

“Ez az ingoványos terület olyan hely – hangzott a válasz – amelyet nem lehet járhatóvá tenni. Ez lejtõk mélyén gyûlõ fertõ, melyben szakadatlanul ömlik a háborgó bûntudat vetette szennyes tajték és tisztátalanság, épp azért nevezik a Csüggedés mocsarának. Mert mihelyt a bûnös ember elveszett állapotának tudatára ébred, lelkében nagy félelem, kétely és kínzó aggodalom támad, ami mind-mind ide gyülemlik és itt ülepszik meg, s ez az oka e talaj javíthatatlan mivoltának.” “A Király nem akarja, hogy ez a hely ilyen haszontalan állapotban maradjon “Erõsítsétek a lankadt kezeket, és szilárdítsátok a tántorgó térdeket. Mondjátok a remegõ szívûeknek: legyetek erõsek, ne féljetek! Ímé, Istenetek bosszúra jõ, az Isten, aki megfizet, Õ jõ, és megszabadít titeket! Akkor a vakok szemei megnyílnak, és a süketek fülei megnyittatnak, Akkor ugrándoz, mint szarvas a sánta, és ujjong a néma nyelve, mert a pusztában víz fakad, és patakok a kietlenben. És tóvá lesz a délibáb, és a szomjú föld vizek forrásivá; a sakálok lakhelyén, ahol feküsznek, fû, nád és káka terem. És lesz ott ösvény és út, és szentség útának hívatik: tisztátalan nem megy át rajta; hisz csak az övék az; aki ez úton jár, még a bolond se téved el”(Ésa. 35: 3-8). Munkásai, királyi mérnökök vezetése alatt, már sok évszázad óta azon fáradoznak, hogy e darab földet, hacsak lehetséges, használhatóvá tegyék. Sõt tudom, hogy ez a föld legalább húszezer szekérnyi, sõt milliónyi üdvös tanítást nyelt már el, melyet minden évszakban, a királyság egész területérõl hordottak ide (és szakértõk állítása szerint ez a legjobb eszköz ennek a helynek termõfölddé tételére). Ha tehát mód lett volna rá, már rendbe hozták volna. De még ma is csak Csüggedés mocsara, és az is marad, noha minden lehetõt megtettek vele.” “Jóllehet a Törvényhozó útmutatása szerint a mocsár közepén keresztül jó és biztos járópallókat raktak le, mégis olyankor, midõn a fertõ megdagad – ami idõváltozáskor szokott megtörténni – ezek a pallók alig láthatók. S ha észreveszik is az emberek, midõn fejük megszédül, melléje lépnek, és az ott lévõ pallók ellenére a sárba süllyednek. Mihelyt azonban elérik a szoros kaput, lábuk biztos talajra kerül” “Sõt tõlem is távol legyen, hogy az Úr ellen vétkezzem és felhagyjak az érettetek való könyörgéssel; hanem inkább tanítani foglak titeket a jó és igaz útra.”(1Sám. 12: 23)

Láttam már most álmomban, hogy Simulékony hazaérkezett. Azután szomszédai meglátogatták, és némelyek okos embernek ítélték, mert visszatért, mások esztelennek, hogy Keresztyénnel együtt kockázatot vállalt, ismét mások gúnyolódtak gyávaságán s így szóltak: “Bizony, ha mi már egyszer nekiindultunk volna, nem lettünk volna olyan hitványok, hogy utunkat holmi kicsiny akadályok miatt félbehagyjuk.” Így üldögélt Simulékony szégyenkezve közöttük, egyszerre azonban megemberelte magát, mire a többiek békét hagytak neki, és csak a háta megett kezdtek gúnyolódni szegény Keresztyénen. Ennyit Simulékonyról.