Oldaltérkép | E-mail
 
 
Gyorslinkek
   
Szavazás
Miért nem fontos gyülekezeteinkben a misszió?
    Nem üdvösség kérdése
    Nem értettük meg Jézus parancsát
    Még soha nem csináltuk
    Lelkileg kiskorúak vagyunk
    Magunk körül forgolódunk
 
Judson Adoniram
   
 
Misszionárius a birmánok földjén 


Judson Adoniram 1788. augusztus 9-én született Maldenben (USA). A kis városka baptista templomában ma is egy márványtábla emlékezteti az érdeklődő idegeneket arra az emberre, aki birmánok földjére vitte az élő Isten örömhírét. Édesapja a helybeli kongregacionalista felekezet lelkésze volt. A fiúnak éles esze volt, már három éves korában megtanult olvasni. Tízéves korában a szülei Morton kapitányhoz adták, aki előadásokat és gyakorlati magyarázatot tartott neki a hajómesterségről, mint később elmondta, sok hasznos ismeretet szerzett. Későbbi terveiben szónok, költő vagy államférfiként szerepelt. Mindig azt mondta és gondolta, hogy valóban őszinte és vallásos ember lesz, azonban, nem gondolta, hogy a saját terveit húzná át ezzel. Szembe kellett néznie a problémával és rájött, hogy nemcsak nincs benne vallásos érzés, de még az a vágy sincs benne, hogy őszinte keresztyén legyen.

1804-ben tagja lett a Rhode Island kollégiumnak, három évre rá pedig megkapta az érettségi bizonyítványát. Ekkor volt 19 éves.

1807-ben magániskolát nyitott Plymoutban, amit majdnem négy éven át vezetett. Miután befejezte, körútra indult az északi államokba. New Yorkba érve belépett egy színtársulat tagjai közé. Közölte családjával megváltozott, hitetlen felfogását. A hír hallatán édesanyja szíve megtelt mély szomorúsággal, könnyei és figyelmeztetései olyan hatással voltak Judsonra, hogy képtelen volt azoknak ellenállni, követték bárhova is ment. Az égi figyelmeztetést akkor értette meg, amikor egy éjszakát az egyik vendégfogadóban töltötte. Amikor a tulajdonos a szobájába kísérte megemlítette, hogy a mellette levő szobában egy súlyos beteg, haldokló fiatalember lakik. Judsonban azon az éjszakán többször is felvetődött az a kérdés, vajon a haldokló szomszédja hisz-e Istenben, reménykedik-e a feltámadásban… Reggelre azonban a fiatalember meghalt. Amikor a vendégfogadóstól megtudta a nevét, földbegyökerezett a lába. Kiderült, hogy valamikori iskolatársa volt. Gondolataiban ezek a mondatok forogtak: Halott, halott… Elveszett, elveszett örökre… Ennek hatására abbahagyta körútját és hazatért.

1808. októberében tagja lett az andoveri teológiai szemináriumnak.

1809. szeptemberében egy nyomtatott lap került a kezébe, amiben Dr. Buchanan leírta az evangélium diadalútját Indiában. A füzet elolvasása után Judson elhatározta, hogy pogánymisszionárius lesz. 

1812. február 5-én feleségül vette Hasseltine Annát. 6-án Judsont felavatták a lelkipásztori szolgálatra. 7-én már elbúcsúzott szüleitől és testvéreitől, 17-én pedig már útban voltak Indiába. A hosszú tengeri utazáson Judson felfogása megváltozott néhány fontos bibliai pontra nézve, ugyanis baptista lett. Bibliatanulmányozása folytán két olyan igazságra bukkant, amit nem szívesen látott be: 1. A hit megelőzi a keresztséget (bemerítést) 2. A bemerítés az egész test alámerítését követeli, mert ez fejezi ki az igazi mondanivalóját. Mivel pedig ezt az Úr Jézus parancsolta ezért nem szabad figyelmen kívül hagyni. Be kellett vallja magának, hogy ő ennek a parancsnak nem engedelmeskedett. Június 17-én megérkeztek Kalkuttába, ahol William Carey barátságosan fogadta őket. Szeptember 6-án Ward misszionárius hitének vallomására bemerítette Judsont és feleségét. Erre a hírre 1814 május 18-án Amerikában megalakult a Baptista Missziótársaság.

1813. június 13. Judsonék megérkeznek Burma legnépesebb városába Rangunba. Burma független ország volt ami több tartományra oszlott. Az ország élén a császár állt, a tartományokat pedig alkirályok vagy kormányzók vezették. Burma lakóinak a vallása a Budhizmus volt. Rangun lakosainak száma abban az időben 8-10 000 ember lehetett. Judson meg volt győződve arról, hogy az isteni igazságok magva a Szentlélek áldott befolyása következtében jó gyümölcsöt fog teremni a birmánok szívében. A gyermekeket a szülők révén nyerte meg és nem szülőket a gyermekeken keresztül. Tudta, hogy a felnőttek inkább elviselik a heves üldözéseket, mint a gyermekek.

1817. május 20-án befejezte a Máté evangéliumának fordítását. Amikor ezzel elkészült rögtön hozzálátott egy angol-birmáni szótár összeállításához.

1819-ben Judson már 31 éves volt és már hat éve voltak Burmában. Április 4-én Rangunban megszólalt az evangélium burmai nép anyanyelvén. Röviddel ezután következtek az első megtérések. Június 27-én merítették be hitének vallomására az első megtért birmáni férfit Moung Nau-t. Később többen is követték példáját, mire a gyülekezet létszáma már 18 személy lett. Mivel a Rangunban székelő alkirály ellenezte az új vallás alapítását, Judson elhatározta, hogy magától a császártól kérnek engedélyt. Decemberben Judson és Colman misszionáriusok elindultak a fővárosba (Ava) a császárhoz. Miután a császár kezébe vette az egyik traktátust ezt olvasta: „…van egy halhatatlan, örök és élő Isten, akin kívül semmiféle más Isten nem létezik…” megkeményítette a szívét és nem hozott semmiféle külön döntést a keresztyének védelmére.

1823-ban befejezte az Újszövetség és néhány Ószövetségi könyv fordítását.

1824. június 8-án letartóztatták, mert Burma és az indiai angol kormány között háború tört ki, a Burmában tartózkodó külföldieket pedig kémeknek tartották. Beszállították az avai „Halál” börtönbe, ahol tizenegy hónapot töltött. Elmondása szerint alig voltak néhányan kik ne kaptak volna bilincset, némelyeknek pedig befalazták a lábát a falba. Judson kilenc hónapon keresztül három pár bilincset hordott és csak az utolsó két hónapban vették le az egyik pár bilincset. Az avai börtönből elszállították Quang-pen-la börtönébe.

1826. február 24-én az angol és a burmai parancsnokság aláírta a békeszerződést. Judson kiszabadult és családjával együtt visszautazott Rangunban. Szomorúan tapasztalta, hogy a háború elűzte a fehér misszionáriusokat és a gyülekezet létszáma is tizennyolcról négyre csökkent, de csak ketten tagadták meg a hitüket, a többiek szétszóródtak. Az angol hatóságok védelme alatt Judson szabadon hirdethette az evangéliumot, de tudta, hogy ez csak ideiglenes állapot, mert az angolok csak addig tartották fennhatóságuk alatt a kikötővárost, amíg a birmánok a hadisarcot ki nem fizették. Október 24-én, 37 évesen meghalt szeretett felesége, ráadásul egy évre rá meghalt kislányuk is Mária. Vigasztalan volt, szíve tele fájdalommal, ennek ellenére egy percig sem hanyagolta el a misszó ügyeit.

1827. augusztus 10-én csatlakozott Boardmann misszionáriushoz Moulmein városába, ami létszámának rohamos növekedésével hívta fel a misszionáriusok figyelmét. Ekkor kapta az értesítést, hogy 75 éves korában édesapja lelke Teremtőjéhez távozott. Moulmein városba négy központja lett az evangéliumhirdetésnek. Judson sátrát a város egyik legsűrűbben lakott és legpiszkosabb területén verte fel. Nem sokkal később megjelent Ko-Tah-a aki még a háború idején menekült el Rangunból, ahol tagja volt a gyülekezetnek. Fölkereste Judsont és tanácsot kért, hogy mit tegyen azokkal akik a munkája nyomán megismerték az evangéliumot és szeretnének bemerítkezni. A misszionáriusok Ko-Tah-át felavatták gyülekezeti vénné a ranguni gyülekezet számára, ő volt a burmai hívők első lelkipásztora. A ranguni misszió eredménye 1892. végéig 86 őnálló gyülekezet 4600 taggal. Judson nem tudott nyugodtan dolgozni Moulmeinben. Fejébe vette, hogy az Ivardi folyó mentén, amely az országnak mintegy ütőereje volt, misszióállomások sorozatát alakítson ki. Ez az elhatározás azonban a bennszülöttek közönyébe fulladt.

1831. július 19-én jelentette: Mózes első könyvének fordítása teljesen elkészült, a második könyvből is készen áll 20 rész, azonkívül elkészült a Zsoltárok, az Énekek éneke, Ézsaiás és Dániel könyvének burmai fordítása. Ebben az évben 217 személyt merítettek be, akik közül 136 Moulmein, 76 Tavoy, 5 pedig Rangun városába tartozott.

1832-ben 143 bemerítésről számolnak be. 3 ranguni, 70 moulmeini, 67 tavoyi és 3 mergui lakos volt. Ezzel együtt a bennszülött keresztyének száma 516 lélekre emelkedett; közülük csak 17-et zártak ki helytelen és méltatlan magatartás miatt.

1834. április 10-én, majdnem nyolc év egyedüllét után, házasságot kötött a már három éve özvegységben élő és ugyanott szolgáló amerikai misszionárusasszonnyal Sara H. Boardmannal. A Szentírás burmai nyelvre való teljes fordítását már befejezte, viszont a revízió munkáját még végezte.

1845. április 26-án Judson a feleségével és négy idősebb gyermekével hajóra szállt, míg a három fiatalabbat Moulmeinben hagyták. Amerikába hívták őket, hogy beszámoljanak munkájukról. Judson már egyszer visszautasított egy ilyen meghívást, úgy fogalmazott, nem érzi magát méltónak arra, hogy elmenjen. Most viszont a saját és felesége egészsége is megkívánta az óceáni levegő gyógyító hatását. Sajnos felesége állapota nem javult, sőt egyre romlott, augusztus 1-jén a Jóreménység foknál pedig meghalt.

1846. június 2-án Emilia Chubbuk kisasszonnyal, aki Fanny Forester írói álnév alatt szépirodalmi sikert ért el, a kritikusok pedig szép jövőt jósoltak neki. A házasságkötés nem tetszett sem az irodalmi, sem az egyházi köröknek. Az irodalmiak sajnálkoztak azon, hogy a tehetségét elvetette, míg az egyháziak attól tartottak, hogy a köztiszteletben álló misszionárius házassága egy világi írónővel ártani fog a misszió ügyének. Ezek a vélemények azonban kevés hatást gyakoroltak Judsonra. Megtanulta, hogy dolgaiban minden embertől függetlenül cselekedjen és egyedül csak Istentől kérjen tanácsot, máskülönben soha nem lett volna önfeláldozó misszionárius. Hat héttel a házasságkötés után már úton voltak Burma felé, a gyermekeket viszont a rokonoknál és barátoknál hagyták.

1847. február 15-én Judson a feleségével és két ottmaradt gyermekével Rangunba utazott. A ranguni kormányzót Judson a legvérszomjasabb embernek ismerte. Nem misszionáriusként, vagy a keresztyén vallás terjesztőjeként szerepelt, hanem mint a Rangunban tartózkodó idegen állampolgárok lelkipásztora. A missziói összejöveteleket a legnagyobb titokban kellett megrendezni. Sajnos a munkát hamar be kellett fejezni, ugyanis a hatóságok Rangun elhagyására kényszerítették. Visszatért tehát előző munkaterületére Moulmeinbe.

1849. novemberében egy hülés következtében lázas lett, ami heves köhögéssel párosult. 3-4 napra rá vérhast kapott. Szenvedései nem enyhültek. Úgy gondolták, hogy egy rövid tengeri úton újra erőre kaphat, ezért egy francia hajó fedélzetére vitték könnyező tanítványai. Ranney misszionárius volt az útitársa. Judson állapota azonban rosszabbra fordult a heves szél és a nedves időjárás miatt. Négy napi hajóút után 1850. április 12-én Judson Adoniram lelkét magához vette Teremtő Istene. Holttestét minden szertartás nélkül a tengerbe süllyesztették. Judson halála után tíz nappal, április 22-én megszületett utolsó gyermeke, aki még aznap el is hagyta ezt a világot.
 
Amikor Judson meghalt, több mint 7000 burmai és karéni ember vallotta Krisztust megváltójának és követték Őt a bemerítkezésben. Rajtuk kívül több százan már nem éltek, mert áldozatul estek az üldöztetéseknek. 63 keresztyén baptista gyülekezetben 163 misszionárius, benszülött lelkipásztor és vasárnapi iskolai tanító dolgozott. Judson imádkozó és sokat könyörgő ember volt, egyik sajátságaként megemlítik, hogy gyakran járkálva imádkozott. Nem élt addig, hogy a burmai szótárt befejezhette volna. Munkájából az angol-burma rész elkészült, azonban a burma-angol rész befejezetlen maradt. Ezt később Stevens F. nyelvtudós fejezte be.

Nyomasztó hatással volt munkájára az, hogy az amerikai keresztyének csak lassan és nagyon nehezen küldtek újabb erőket a missziómunkára. A missziótitkárnak az egyik levelében ezt írta:

„Mindig jobban erőt vesz bennem az a meggyőződés, hogy az amerikai baptista gyülekezetek – sajnos – olyan missziószellemmel bírnak, amely századokkal hátrább áll, mint kellene. Néha-néha görcsös erőfeszítést tesznek, hogy a mulasztások tömegét – melyeket éveken át felhalmoztak – eltüntessék, majd utána ismét visszasüllyednek a tétlen és kényelmes semmittevésbe… Az új vállalkozásokat már csírájukban elnyomják és olyan embereket akik missziószolgálatra jelentkeznek, azt a tanácsot adják, hogy várjanak egy kissé, mire azok rendesen elvállalnak prédikátori szolgálatot a hazájukban."




A Jn 1:1-8. burmáni nyelven


 
     
 
| Kezdőoldal | Kedvencek közé powered by