Oldaltérkép | E-mail
 
 
Gyorslinkek
   
Szavazás
Miért nem fontos gyülekezeteinkben a misszió?
    Nem üdvösség kérdése
    Nem értettük meg Jézus parancsát
    Még soha nem csináltuk
    Lelkileg kiskorúak vagyunk
    Magunk körül forgolódunk
 
Mary Drewery: William Carey – Shoemaker and Missionary
   
 


Recenzió Mary Drewery: William Carey – Shoemaker and Missionary (Hodder and Stoughton Kent, 1978) c. könyvéről

Mary Drewery angol írónő, a könyv tanúsága szerint Őméltósága Edgar Dennis Smith bíró felesége, maga is békebíró. Newportban (Monmouthshire megye) született, 1950-ben kötött házasságáig Hullban (Yorkshire megye) élt, a könyv kiadása idején Pulborough-ban (West Sussex megye) lakott. Fiataloknak írt könyvei mellett három életrajzi műve ismert. Jelen mű arra vállalkozás, hogy az angol külmisszió egyik legnagyobb, úttörő alakjának állítson emléket. Az egyes fejezeteket sorbavéve, azok tömör tartalmát leírva mutatom be a könyvet.


1. Schoolboy and Shoemaker 1761-1784 (7-24. p.)

Egyes vélemények szerint William Carey a legunalmasabb század legunalmasabb szakaszának egy jelentéktelen falujából származik. Habár merész dolog az amerikai függetlenségi háború, az angol parlamenti demokrácia megerősödése és a francia forradalom évszázadát unalmasnak aposztrofálni, a megállapítás első fele kétségtelenül igaz lehet, Carey szűkebb patriája alig változott valamit az eltelt két és fél évszázadban. William Carey 1761. augusztus 17-én született Paulerspury-ben. Apja iskolamester volt és egyúttal az anglikán plébánián látott el sekrestyési teendőket. A fiatal William nem élt komoly lelki életet, habár több lelki könyvet is elolvasott, köztük Bunyantól „A zarándok útjá”-t. Cipészinasnak állt, itt John Warr nevű barátja beszélt neki először a hit mélyebb értelméről. Disszenter (nem a hivatalos anglikán egyházhoz tartozó felekezetek gyűjtőneve) prédikátorok hatására elhagyta az Egyházat. Egyik mesterénél ismerkedett meg a görög Újszövetséggel, ami nagyon felkeltette érdeklődését. 20 éves korában házasságot kötött Dorothy Plackett-tel, egy írástudatlan, szegény lánnyal, aki hat évvel volt idősebb nála. Több helyen prédikált már ekkor. 1782-ben egy lázas betegség folytán meghalt első lányuk, ő maga pedig megkopaszodott, ettől kezdve viselt parókát. 1783 októberében merítkezett be, megértve ennek szükségességét Andrew Fuller, későbbi munkatársa prédikációja nyomán.


2. Young Radical 1785-1792 (25-42. p.)

Ha egyetlen szóval kell jellemezni Carey-t, ez a kitartás lenne. Szinte minden barátja megemlíti makacsságát, hajthatatlanságát, amivel minden elkezdett munkáját véghezvitte. 1785-ben Moultonban lett prédikátor, itt iskolamesteri teendőket is ellátott. Feleségét 1787-ben merítette be. Itt hetek alatt megtanult franciául és hollandul olvasási szinten. Ekkor kezdte foglalkoztatni őt a külmisszió kérdése, amivel nem volt szokás akkoriban törődni. Az uralkodó felfogás azt tartotta, hogy a pogányok evangélizálása az apostolok privilégiuma volt, a kor hívőinek ez nem adatott feladatul. 1789-ben Leicesterben kapott prédikátori állást. 1792. májusában adta ki Enquiry című vitairatát, melyben a külmisszió ellen felhozott érveket cáfolja hatásosan. Május 31-én a nottinghami baptista gyűlésen prédikált a külmisszió érdekében, itt hangzott el később híressé vált mondata is: „Várjatok nagy dolgokat Istentől – kíséreljetek meg nagy dolgokat Istenért!” A sorozatos erőfeszítések hatására október 2-án Ketteringben megalakult a Baptista Missziós Társaság, kevés támogatóval, kevés alaptőkével.


3. ’No power on earth can hinder you…’ 1793. Január-május (43-54. P.)

Megindult az Indiába történő utazás szervezése, ami sok nehézséggel járt. Felesége nem volt hajlandó vele menni, így először egy Bengáliában dolgozó orvossal, John Thomasszal indult útnak. Mivel azonban nem volt tartózkodási engedélyük a Kelet-Indiai Társaságtól, az angol hajó kapitánya még Angliában kitette őket a hajóról. Találtak egy dán hajót, ami szintén Indiába tartott, ezen a hajón utazva nem volt szükségük a papírokra, dán lobogó alatt utazva. Andrew Fullernek végül sikerült meggyőzni Dorothyt, hogy tartson férjével. Isteni gondviselés folytán sikerült megszerezni az útiköltséget is, így 1793. június 13-án elindult a teljes család India felé, Dorothy húgával, Kittyvel kiegészülve.


4. Passage to India 1793. Június-November (55-61. p.)

Hosszú, sok fáradsággal járó út várt a Carey családra és John Thomasra. Nagy segítséget jelentett Christmas kapitány kedvessége, aki a lehető legjobb ellátást igyekezett biztosítani nekik. Afrika déli sarkát megkerülve hatalmas viharokba keveredtek, csodával határos módon azonban a hajó nem sérült meg annyira, hogy ne tudtak volna továbbmenni. Jellemző a feszített tempóra, hogy friss vizet, élelmet felvenni nem álltak meg sehol, nem akarván lekésni az őszi monszunszelet, ami segítségével Madagaszkártól Indiáig vitorlázhattak. Az út során többször kerültek zivatarba, záporba, az édesvíz-készletet így tudták pótolni. Az út nem telt munka nélkül: Thomas elkezdte tanítani a bengál nyelvet Careynek, az ő héber tudását felhasználva megkezdték a Genezis fordítását. Indiába november 13-án érkeztek meg.


5. In the Wilderness 1793. November – 1794. Május (62-75. P.)

Careyék nem az első misszionáriusok voltak Indiában. A hagyomány szerint Tamás apostol is végzett missziómunkát itt, a gyarmatosítás korában jezsuita szerzetesek, és egy francia karmelita pap is dolgoztak Indiában. Az első protestáns munkások pedig dán és svéd misszionáriusok voltak a 18. század elején, tartós hatással azonban egyik misszió sem bírt az országra. Kezdetben sok költözés és nélkülözés jellemezte a család életét, amit tetézett a tény, hogy Thomasnak sok adóssága halmozódott fel, és sokszor hitelezői elől kellett bujdosnia. Ebben az időszakban jelentkeztek az elmezavar tünetei Dorothyn, Carey a naplójában ír ezekről a családi terhekről. Ram Monshoo, egy bengál mentor tanította neki a nyelvet, akinek egy rokona Debhattában élt, és közelében elfoglalható, művelhető földeket kínáltak a betelepülőknek. Ide költöztek tehát, az építés időszaka alatt is folyt a missziómunka, a feljegyzések szerint csekély eredménnyel.


6. Manufacturer and Missionary 1794 május – 1795 április (76-87. p.)

Újabb költözés történt a család életében: 250 mérföldnyire északra, Maldában egy indigótermesztéssel foglalkozó gyáros, Robert Udney alkalmazta vezetőnek Careyt egyik gyárában, Thomas ismeretsége révén, a másik gyár vezetésével Thomast bízta meg. Ez nagy bevételt, egy hónapra 25 fontot jelentett a családnak, és egy nagy, kétemeletes téglaház is járt az állással. 90 munkást foglalkoztatott a gyár, ezek evangélizálását azonnal elkezdte Carey, de itt sem volt eredményesebb, mint előző próbálkozásaiban. Családjában Dorothy és Felix fia hónapokig szenvedett dizentéria miatt, ekkor halt meg Peter fia. A nyomás alatt Dorothy méginkább összetört, egyre nyilvánvalóbbakká lettek rajta az elmebaj jelei, ezt a próbát Carey nagy türelemmel és kitartással viselte.


7. ’Attempt great things…’ 1795 május – 1798 január (88-101. p.)

1795 májusában megérkezett az első levél Angliából, Carey nagy örömére. Habár a háborúk miatt nehezen folyt a levelezés, mégis sok erőt nyújtott az otthoniak szeretete, bátorítása. A missziót nehezítette a tény, hogy a nyelv elsajátításával párhuzamosan Carey rájött, hogy sok elvont angol kifejezésnek nincs bengáli megfelelője. Nem történt megtérés ebben az időszakban, ugyanakkor nagy hallgatóság figyelt prédikációira minden alkalommal. Az indigógyár komoly veszélybe került, folyamatosan áradásnak volt kitéve azt a terület, ahol dolgoztak. 1796-ban megérkezett az első új misszionárius, John Fountain, az anyaországból. Szükség is volt segítségére, ugyanis Thomas elhagyta a családot, rumfőzési vállalkozásba kezdett, ami igen elkeserítette Careyt.


8. Growing Confidence 1798-1799 (102-107. p.)

Talán a Thomastól való elszakadás is közrejátszott abban, hogy Carey egyre érettebben, függetlenebbül gondolkozott a missziómunkáról, ez nyilvánul meg levelezéseiből, és a fordításokkal is jó ütemben haladtak. Ekkoriban kezdte Carey felemelni szavát az özvegyégetés általános gyakorlata ellen, egyelőre kevés sikerrel. Az indigógyárat be kellett zárni a rossz termés miatt, egy másik telep létrehozásán dolgoztak a vezetők. Carey lassan 7 éve dolgozott Indiában, és a az eredmények lassan kezdtek megmutatkozni – ezekről szólnak a következő fejezetek.


9. Serampore 1799. Október – 1800. Október (108-118. p.)

Új misszionáriusok érkeztek a társaságtól Indiába, de a belépési engedélyt megtagadták tőlük az angol hatóságok. Ennek oka az volt, hogy a Calcutta Gazette tévesen pápista jelzővel illette a csoportot, a baptista helyett, így francia kémeknek gondolták őket. Mivel ajánlólevelük volt Serampore, kis dán telep kormányzójához, ott találtak szállást és oltalmat. Bie ezredes keresztyén volt, maradásra bírta a csapatot, kérvén, ott, a telepen alakítsanak egy missziót. Így a Carey család újra költözni kényszerült, de ezt nagy örömmel tették, maguk mögött tudva a dán kormány és az új misszionáriusok segítségét. John Thomas is visszatért a misszióhoz, orvosként folytatta munkáját.


10. A Wonderful Year 1800 – 1801 (119-130. p.)

1800. november 26-án reggel egy bengál ács ment gyermekeivel a Gangeszhez, hogy ott rituális fürdőt vegyen, a lépcsőkön lefelé menet azonban megcsúszott és elesve, kificamította jobb vállát. Tudta, hogy a közelben új keresztyén misszió működik, ezért odaküldte egyik fiát segítségért. Thomas érkezett a bajbajutotthoz, és a ficam rendezése után elhívta őt a misszióba. A férfi szívesen ment, másnap barátját is elvitte. Családja heves tiltakozása ellenére még decemberben bemerítkezett, az első megtérőként. Nagy segítség lett a munkában, ő volt Krishna Pal, évekig hűségesen végezte a missziót. Az akkori angol kormányzó, Lord Wellesley, tanári állást ajánlott fel Careynek a Fort William Főiskolán, feladata a bengál és szanszkrit nyelvek oktatása volt. Ez havi 65 font fizetést jelentett, nem beszélve a társadalmi presztízsről és arról, hogy Carey egész Indiából érkező tanárokkal dolgozott együtt, akiktől nagy mennyiségű információt gyűjthetett be az országról, ezeket később új missziós telepek létrehozásánál kamatoztatta.


11. Conflict with Government 1802 - 1807 (130-144. p.)

Ebben az évben került a misszióhoz Lady Rumohr, egy arisztokrata hölgy, aki jelentős vagyonával és házával szolgálta a missziót. Intelligens, majd’ minden európai nyelvet beszélő asszony lévén, hamar megtalálta az összhangot Careyvel és a munkatársakkal. 1805-ben leváltották Lord Wellesley-t, a Kelet-Indiai Társaság felhalmozott adósságai miatt, utódja, habár nem ellenezte a misszió működését, kénytelen volt megszorító intézkedéseket hozni, ami elevenen érintette Carey tevékenységét is. A problémák fokozódtak, amikor egy katonai konfliktus, a Vellore-lázadás okozójaként a baptista misszionáriusokat nevezték meg, és azzal is megvádolták őket, hogy a franciáknak kémkednek. Nehéz időszak volt a misszió életében, Krefting dán kormányzó védelme nélkül valószínűleg komoly büntetés érte volna Careyéket. Vigaszt jelentett, hogy 1807-ben az amerikai Brown University Doctorate of Divinity címet adományozott neki, illetve hogy Felix fiát szolgálatra rendelték ki Burmába, mindössze 21 éves korában. Ekkor nevezték ki Careyt professzorrá a Fort William Főiskolán, ami évi 1500 font fizetést jelentett – ennek döntő többségét azonnal a misszió céljaira bocsátotta.


12. Indian Idyll 1808 - 1811 (145-152. p.)

1807. december 8-án meghalt Dorothy, Carey felesége. Már évek óta gyakorlatilag férje és a misszionárius-feleségek ápolására volt szorulva, de a láz ellen, ami megtámadta szervezetét, ők sem tudtak tenni. Kevesebb, mint fél évvel a haláleset után, Carey bejelentette, hogy elveszi feleségül Lady Rumohrt. Nagy ellenállást váltott ki terve a munkatársakból, ezen túljutva mégis megtartották az esküvőt 1808. május 8-án. Boldog évek következtek a házaspár életében, valóban egymáshoz illő, a misszióért fáradozó párról lévén szó. A frigy következménye volt a nagy társadalmi elismerés Carey felé Kalkuttában, nem mintha ez őt egy pillanatig is motiválta volna munkája során. A kormány komoly támogatást biztosított a misszió működéséhez, ez tovább segítette a fordításokat.


13. Phoenix Rising 1812 - 1813 (153-164. p.)

1812. március 11-én leégett a nyomda, ahol az addig elkészült Bibliákat nyomtatták és tárolták. Fontos kéziratok, nyelvtankönyvek égtek el, Carey poliglotta szótára is elveszett, amin évek óta dolgozott hatalmas erővel. A nyomtatóeszközök egy része sértetlen maradt, ezeket továbbra is használni tudták a munkában. A tűzvésznek hármas eredménye volt. Először, a misszionáriusok dupla erőfeszítéssel vetették bele magukat a fordítási feladatokba. Aztán a tűzvész tette igazán ismertté a serampore-i missziót Angliában, nagyon sok segítség érkezett a nyomda újjáépítésére. A károkat 9-10 ezer fontra becsülték, ez az összeg két hónap alatt összegyűlt a gyülekezetek adományaiból, Andrew Fuller, a misszió angliai vezetőjének közreműködésével. Harmadrészt, ez időből származik Carey arcképe, hiszen az angliai gyülekezetek nem ismerték őt személyesen, Fuller tette ismertté őt egy portréja által.


14. Backbiting and Building 1814 - 1820 (165-181. p.)

Felix, a burmai misszionárius családja meghalt egy utazási baleset folytán, amit Felix valószínűleg soha nem tudott feldolgozni. A burmai király nagykövete lett Kalkuttában, léha életet kezdett élni, nagy adósságokat halmozott fel, kénytelen volt elmenekülni hitelezői elől, és királya is visszarendelte őt. Nagy megaláztatás volt ez az idősödő Carey számára, habár még ennél is komolyabb támadások vártak rá. A misszió angliai vezetői ugyanis mind meghaltak, új, fiatal munkások kapták meg a vezetést, akik nem ismerték személyesen Careyt. Vádakkal illeték őket: a missziót saját meggazdagodásuk céljára használják fel. Éles vita alakult ki az otthoni bizottság és Serampore között, nézetkülönbség terhelte az öreg és az újonnan érkező fiatal misszionárusok viszonyát is. Törésre került sor: az új misszionáriusok elszakadtak és új, független missziót nyitottak Kalkuttában. E korszak talán egyetlen vigasza az volt Carey számára, hogy Felix visszatért a misszióba, és első munkájaként lefordította Bunyan „A zarándok útja” könyvét.


15. Bitter Disputes 1821 – 1827 (182-190. p.)

1821. május 30-án, 13 év házasság után meghalt Charlotte, Carey második felesége. 1822-ben Krishna Pal kolerában, Felix májbetegségben halt meg, 1823 márciusában pedig William Wardot vitte el a kolera három nap leforgása alatt, aki oszlopos tagként állt mindeddig Carey mellett. Magányosságát csökkentette, hogy 1823-ban újra megnősült, felesége Grace Hughes, egy 45 éves özvegyasszony lett. 1823 végén árvizek pusztítottak a környéken, a misszió több épülete is nagy károkat szenvedett. Ebben a periódusban is történtek konfliktusok és áldások egyaránt a misszióban. Careyt több londoni tudós társaság a tagjává választott, ilyenek voltak például az angol botanikai, geológiai és kertészeti társaságok. A vita azonban tovább mérgesedett az angliai missziós bizottság és a serampore-i misszió között. Marshman, a vezető trió harmadik tagja hiába utazott haza, a problémákat nem sikerült megoldani. A vita a misszióhoz befolyt pénzeken, birtokokon, épületeken és a személyzeten folyt, az ezek fölötti ellenőrzési jogot akarta megszerezni az angliai bizottság. 1827-ben újabb kitüntetés érte a missziót: a Careyék által alapított Serampore Főiskola oklevelet kapott a dán királytól, így minden karon kiadhattak egyetemi szintű diplomát a hallgatóknak.


16. Undefeated 1828-1834 (191-203. p.) 1828-ban Lord William Bentnick lett India kormányzója, az ő ideje alatt szüntették meg a sati, az özvegyégetés gyakorlatát, főként a misszionáriusok kitartó tiltakozása hatására. 1829 szeptemberében azonban ismét komoly vádak érték Carey munkáját: az Asiatic Journals szerint a marathi Újtestamentum pontatlan fordítás, a serampore-i misszió munkásai pedig bigottak, pénzéhesek. Habár a nyelvészeti vádakat egy cambridge-i orientalista később megcáfolta, ezek a rágalmak mégis megnehezítették a munkát. A misszió nagyon komoly anyagi problémákkal nézett szembe ebben az időben: a pénzük egy részét kezelő ügynökség tönkrement, később pedig több olyan cég is csődöt jelentett, ahol a társaság megtakarított pénzét befektették. Carey több munkahelye is megszűnt, gyakorlatilag bevétel nélkül maradtak, ráadásul az angliai Biblia Társaság is megvonta tőlük a támogatást. Ezzel egyidőben azonban megtörtént a kibékülés az otthoni bizottsággal, pont került a viták végére. 1833 júliusától több szélütés is érte, aminek következtében felesége ápolására szorult. Ugyan a mozgás nehezére esett, a gondolkozása tiszta volt és a beszédképessége is megmaradt. Egy év telt el ilyen állapotban, 1834. június 9-én halt meg. Munkássága értéke felmérhetetlen. Habár a keresztyénség még mindig igen kis létszámban van jelen a majd’ milliárdnyi hindu és iszlám által dominált országban, kitartásának, fáradozásának gyümölcsét a mai napig élvezi a Krisztusban hívők közössége Indiában. Annak bizonyítására, hogy lássuk, alázata mennyire nem engedte őt felfuvalkodottá tenni, álljon itt az általa rendelt sírfelirata – és ez legyen példa minden Krisztus-szolga előtt:

A wretched, poor, and helpless worm, On Thy kind arms I fall.


Ámen.


Készítette: Nemeshegyi Dávid
 
     
 
| Kezdőoldal | Kedvencek közé powered by